• A Marcali Gyógyfürdő és Szabadidőközpontban összesen 10 medence áll a fürdőzők rendelkezésére a nyári időszakban.

  • A fedett fürdőegység a téli szezonban is üzemel, így egész évben érdemes ellátogatni a Balatonhoz közeli város termálfürdőjébe.

Érdekességek és tudnivalók a Marcali Fürdőről

1. A 11 ezer fős kisváros a Balatontól délre mindössze 14 kilométerre fekszik, így akár a tónál nyaralók számára is jó úti cél lehet. Az 1970-es évek elején kőolaj után kutattak és több mint ezer méter mélyen találtak értékes termálvizet, azonban a fürdőépítésre jó néhány évet várni kellett. Több ötlet is felmerült egy termálfürdő kialakítására, sokáig úgy tűnt, hogy a Danubius Hotels közreműködésével egyszerre épül egy fürdő és egy szálloda. Végül részben állami támogatásból – akkori áron mintegy 800 millió forintos beruházás révén – 2003-ban adták át Marcaliban a termálfürdőt, ami egy 80 ezer négyzetméteres, parkosított területen kapott helyet.

2. 2009 is fontos év volt a Marcali Gyógyfürdő és Szabadidőközpont életében, hiszen akkor nyitották meg a fedett fürdőegységet. Jelenleg a nyári szezonon kívül csak a fedett fürdő tart nyitva, de vannak tervek arra vonatkozóan, hogy a téli szezonban is üzemeltessenek egy szabadtéri termálmedencét. A létesítmény 2022-ben kapta meg a gyógyfürdő címet.

Marcali Gyógyfürdő egyik gyógymedencéje

3. A Marcali Gyógyfürdő szabadtéri részén 50 méteres sportmedence, termálmedence, élményelemekkel és árnyékolóval felszerelt gyógyvizes medence, csúszdás tanmedence és egy gyermekpancsoló található.

4. A fedett fürdőben 25 méteres úszómedence, tanmedence, gyógyvizes ülőmedence, pezsgőfürdő medence és egy hűvös vizű merülőmedence áll a vendégek rendelkezésére. Utóbbihoz kapcsolódóan szauna és gőzkabin is található a létesítményben.

Marcali termálfürdő fedett gyógymedence

5. Előbb volt Marcalinak gyógyvize, mint fürdője. Ennek a magyarázata az, hogy még a fürdőépítést jóval megelőzően, a 80-as évek végén bevizsgáltatták a termálkút vizét. A nátrium-hidrogénkarbonátos, kloridos, fluoros gyógyvíz reumatikus problémák, gerinc-, csípő- és térdízületi bántalmak, egyes idegrendszeri panaszok, valamint nőgyógyászati problémák kezelésére lehet alkalmas. A fürdő gyógymedencéiben a javasolt fürdési idő – egyhuzamban – 20-30 perc.

6. A fürdőben sportpályák is találhatók. Az aktív kikapcsolódás kedvelőit salakos teniszpályával, kosárlabda pályával, strandröplabda és strandkézilabda pályával várják. A fürdő strandi részén egy játszóteret is kialakítottak.

Szubjektív vélemény a Marcali Fürdőről

Aki a Balaton déli partján nyaral, annak érdemes ellátogatnia legalább egyszer Marcaliba is, ugyanis a város termálfürdője meglepően jó szolgáltatásokat nyújt. Az is egy érv lehet a Marcali Fürdő mellett, hogy az utóbbi időben szezonon kívül is nyitva tartották az egyik szabadtéri termálmedencét.

A Marcali Fürdő belépőjegyeinek árait ide kattintva találja!

A fürdő nyitvatartási idejéről itt talál információkat!



Elérhetőség

8700 Marcali, Rózsa utca 2./a

Telefon: +36-85-515-200

A fürdő weboldalát itt találja

A település honlapja

Szállás Marcaliban

A településen kisebb szállodák, apartmanházak, vendégházak is működnek. Ezeknek a listáját megtalálja Marcali weboldalán.

A lenti térképen láthatja, hogy merrefelé található a fürdő:


Itt megnézhet egy videót a Marcali Fürdőről: