• Manapság már ritkaságszámba mennek a kis klasszikus, mindenféle flancolást mellőző termálfürdők.

  • Ilyen a Tiszaörsi Fürdő is.

  • Tiszaörsön több mint három hónap szünet után újranyitott a termálfürdő, ahol minősített gyógyvíz várja a vendégeket.

A gyógyvizekben bővelkedő Jász-Nagykun-Szolnok megyében, azon belül is Tiszafüredtől nagyjából 14 kilométerre található Tiszaörs, ahol egy nagyon jó kis retrós hangulatú termálfürdő működik. Azonban sajnos tavaly decemberben bezárták a fürdőt, de a jó hír az, hogy az idei első hosszú hétvégére időzítve, március 12-én újra megnyitották.

A bejelentésből nem volt egyértelmű, hogy mindegyik medencéjük elérhető-e, de rákérdeztünk és mind a három a vendégek rendelkezésére áll. Ez egy kisebb fedett medencét, valamint a szabadtéren egy gyógyvizes úszómedencét és egy élménymedencét jelent. A fürdő minden egyes nap 9 és 19 óra között tart nyitva. A belépőárakat pedig könnyű fejben tartani, mert van a teljes árú jegy 1400 forintért, valamint a diák és nyugdíjas belépő 1200 forintért, 5 éves korig pedig ingyenes a belépés.

Talán furcsán hangzik, de a Tiszaörsi Fürdő a legnagyobb múltú hazai termálfürdők közé tartozik. 1932-ben kőolajkutatás közben bukkantak termálvízre és néhány évvel később meg is nyitották a termálfürdőt.

A víz gyógyhatására sokan már évtizedek óta esküdtek, de hivatalosan ezt 2006-ban igazolták, s a gyógyvíz minősítését 2021-ben ismét megerősítették. A tiszaörsi gyógyvíz alkalmas a mozgásszervi és reumatológiai betegségek kezelésére, valamint idegrendszeri és nőgyógyászati problémák esetén is előnyös a hatása. Ivókúraként az emésztőrendszeri panaszokat is enyhíti.

Tiszaörsi Termálfürdő élménymedence

Mindezeken túl nyugtató hatása is van az itteni gyógyvíznek, ami nem véletlen, ugyanis a víz brómtartalma a hazai fürdők közül a legmagasabbak közé tartozik.