• Egy energetikai pályázat révén fedezhetnék a Galerius Fürdő felújítási költségének egy részét.

  • A siófoki élményfürdőt tavaly nyáron kellett bezárni.

Január elején írtunk arról, hogy 2021-ben két fürdő is váratlanul bezárt. Ezek közül a tűzeset által érintett Tamási Termálfürdőről nemrég már jó hírek érkeztek. Viszont tegnapig a siófoki Galerius Fürdővel kapcsolatban nem volt friss fejlemény.

A siófoki élményfürdőt tavaly június 21-én zárták be az épület műszaki problémái miatt. Eleinte úgy tűnt, hogy a tetőszerkezet javításával megoldható a helyzet, azonban később kiderült, hogy komolyabb gondok adódtak a fürdővel, a felújítása pedig 1,2 milliárd forintba kerülne. Erre a célra jelenleg Siófoknak nincs szabad anyagi forrása.

Emiatt dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere még tavaly év végén a térség országgyűlési képviselőjének, Witzmann Mihálynak a segítségét kérte. Witzmann pedig tegnap posztolt is ezzel kapcsolatban a Facebook oldalán. Ebből kiderült, hogy van egy olyan pályázat, ami lehetőséget biztosítana a Galerius Fürdő felújítására.

„A megoldást a Pénzügyminisztériumhoz tartozó Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretein belül sikerült megtalálni. A korábbi fürdővezetőnek – az azóta sajnos elbocsájtott – Balogh Renátának köszönhetően a Galerius Fürdő szerepel a Nemzeti Turisztikai Stratégia 2.0-ban, így van lehetőség pályázatot beadni a komplexum fejlesztésére. Az eddigi információk szerint a fürdőfelújítás egyik részét energetikai támogatásból, másik részét pedig egyéb kormányzati forrásból lehet megoldani. Erről polgármester urat is tájékoztattam, és egy közös munkamegbeszélést is kezdeményeztem, amelyre a területfejlesztésért felelős Somogy Megyei Önkormányzat jegyzőjét, dr. Sárhegyi Juditot is meghívtam. A megyei és a városi önkormányzat együttműködésével elkészülnek az előzetes tervek, energetikai számítások és a költségvetés, nyáron pedig beadásra kerülhet a pályázat is. Az állami lehetőség tehát adott, támogatásomra természetesen számíthat a város” – írta az országgyűlési képviselő.

Ma reggel a siófoki polgármester is közzétett egy bejegyzést a téma kapcsán. Ebben leírja, hogy a fenti lehetőség arról szól, hogy augusztusban beadhatnak egy pályázatot a fürdő energetikai korszerűsítésére. Amennyiben ezen forráshoz jutnak, akkor a beruházás egy része ebből megoldható lenne, de a teljes költségre nem jelentene fedezetet. „Hogy aztán a teljes felújításhoz szükséges pénz hányad részét teheti ki egy esetlegesen nyertes energetikai pályázat és az egyéb munkákhoz szükséges összeg más pályázati forrásból kipótolható lesz-e, az egyelőre nem világos” – tette hozzá a polgármester.

Így jelenleg az a helyzet, hogy nekikezdenek a pályázat előkészítésének, illetve meghatározzák, hogy a teljes költség mekkora része lenne fedezhető ebből az energetikai pályázati forrásból. „Amíg a fürdő zárva van, addig is hónapról-hónapra pénzbe kerül, hisz rezsiköltségeit, az állagóvó karbantartást végző, megmaradt 2 dolgozónk bérét is fizetnünk kell” – írta dr. Lengyel Róbert.

Galerius Fürdő Siófok Balaton

Összefoglalva: ez a pályázat tényleg jó lehetőséget jelenthet a Galerius számára, viszont idei nyitásra még a legoptimistább forgatókönyv szerint sem érdemes számítani.