• A három nagy budapesti műemlékfürdő a hétvéginél is drágább jegyárat alkalmaz a húsvéti hosszú hétvégén.

  • A nagyobb vidéki termálfürdők egy része esetében pedig a tavaszi tanítási szünet alatt végig a kiemelt belépőárak lesznek érvényben.

Számos fürdő alkalmazza azt a gyakorlatot, hogy megkülönböztet normál és kiemelt időszakokat, utóbbi idején pedig magasabbak a jegyárak. Néhol minden hétvége, vagy esetleg a hét utolsó három napja alapból kiemeltnek számít, ezen kívül pedig a többi napra eső ünnepi időszakok és tanítási szünetek is. Máshol a hétvége alapesetben nem kiemelt, de hosszú hétvégéket, tanítási szünetek időszakát ebbe a körbe sorolják.

Így lesz ez a közelgő húsvéti hosszú hétvégén is. Tehát érdemes azzal számolni, hogy ahol a fenti gyakorlatot követik, ott mind a négy napon a drágább jegyár lesz érvényben. Ezen felül azonban néhol a hétvége előtti és utáni egy-egy nap is kiemeltnek fog számítani.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. jelenleg üzemelő fürdői közül április 7. és 10. között a hétvégi jegyár lesz érvényben a Csillaghegyi, a Dandár, a Lukács, a Palatinus, a Paskál és a Pesterzsébeti fürdőkben.

A három nagy műemlék fürdőben – Széchenyi, Gellért, Rudas – lesz még egy csavar a dologban, ugyanis az említett négy napon nem a hétvégi, hanem egy annál is drágább időleges jegyárat alkalmaznak. Azaz a Gellértben és a Széchenyiben ekkor egy napijegy 11.900 forintba, a Rudas Gyógyfürdőben pedig egy minden zónás napijegy 13.200 forintba fog kerülni. Ugyanakkor a Zsigmondy Klubkártyával rendelkező vendégek ezeken a napokon is 3500 forintért válthatnak 4 órás belépőt.

Az ország más részein található és kiemelt jegyárat alkalmazó fürdők jellemzően a tavaszi tanítási szünethez igazítják az áraikat. Azaz április 6. és 11. között lesznek érvényben a magasabb jegyárak. A teljesség igénye nélkül az említett időszakban végig hétvégi/kiemelt árakkal találkozhatnak majd a Bogácson, Bükfürdőn, Kehidakustányban, Lentiben, Sárváron, Zalakaroson működő termálfürdőkben, valamint Debrecenben az Aquaticum mediterrán élményfürdőben. Továbbá a Gyulai Várfürdőn belül az AquaPalota élményfürdő kiegészítő belépőjegye lesz egy kicsit drágább április 6. és 18. között.

A hajdúszoboszlói Hungarospához tartozó Aqua-Palace élményfürdő ugyanakkor kivétel, náluk csak a hosszú hétvége négy napján lesz érvényben az ünnepnapi jegyár.