• Egyetlen cég pályázott a Csornai Termálfürdő idei üzemeltetésére.

  • A kitűnő termálvizéről ismert fürdőt a nyári hónapokra nyitják meg.

A csornai önkormányzat februárban ismét meghirdette a Csornai Termálfürdő üzemeltetését. A pályázat eredményes volt – derült ki a Kisalföld híréből – így nem ismétlődik meg a tavalyi eset, amikor csak április végén tudták kiválasztani a strandfürdő bérlőjét.

A fürdőt a korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is az Aqua Sport 2005 Kft. üzemeltetheti. A termálstrand a három nyári hónapban üzemel, s erre az időszakra tavaly havi 60 ezer forint volt a minimálisan ajánlható bérleti díj, de a nyertes pályázó havi 90 ezer forintot ajánlott. Az idei pályázatban már 90 ezer forintot tett ki a minimális bérleti díj, viszont a leendő üzemeltető biztosra ment és 110 ezer forintos ajánlatot tett. Mondjuk nyertek volna 90 ezer forintos ajánlattal is, mert másik pályázó nem volt.

 

A termálfürdőben összesen öt szabadtéri medence várja majd idén is a strandolókat. Ebből kettőt a jófajta csornai termálvízzel töltenek. Az úszómedence, a tanmedence és a gyermekpancsoló vízellátást pedig a közműhálózatról biztosítják.

 

Régi terve az önkormányzatnak, hogy jelentősebb fejlesztéseket valósítsanak meg a termálfürdőben. Ehhez folyamatosan keresik a pályázati lehetőségeket, de adott esetben akár egy külső befektetőt is bevonnának.

Csorna gyógyvizes medence