• A turizmus szempontjából nem éppen kedvező időszak ellenére tavaly is sokan pihentek Győr-Moson-Sopron megye településein.

  • A következő években nagyot ugorhat a megye turizmusa, hiszen párhuzamosan több fürdőfejlesztés is folyamatban van.

Számos népszerű termálfürdő található Győr-Moson-Sopron megyében, ráadásul közülük több is nagy fejlődés előtt áll. Elég csak arra gondolni, hogy a közelmúltban ebben a megyében kezdődött el az ország legnagyobb fürdőfejlesztése. Ráadásul egy régóta várt kisebb termálfürdő felújítása is kezdetét veheti még idén.

Az elmúlt évben a koronavírus-járvány Győr-Moson-Sopron településeinek a turizmusát is megtépázta. A megye teljes vendégéjszakaszáma – a kereskedelmi szálláshelyeken – 601 ezret tett ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Ez 55 százalékos csökkenést jelent a 2019-es adathoz képest.

A megyében kifejezetten erős a külföldi turizmus, emiatt Győr-Moson-Sopront különösen érzékenyen érintette a járványhelyzet. Jól mutatja ezt, hogy amíg 2020-ban a belföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma 44 százalékkal, addig a külföldi turisták éjszakaszáma 67 százalékkal csökkent.

A termálfürdővel rendelkező települések közül a legmagasabb, 173 ezres éjszakaszámot Győr tudta felmutatni. Utánuk következett Mosonmagyaróvár, Hegykő és Lipót. A kisebb éjszakaszámú Kapuvár és Csorna kapcsán pedig érdemes tudni, hogy a fürdőikben olyan fejlesztések várhatók, illetve vannak folyamatban, amelyek a jövőre nézve kedvezően hathatnak a városok turizmusára.

Lényeges megemlíteni, hogy az említett települések valós éjszakaszáma ennél magasabb volt. Azonban a KSH csak a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számáról közöl számokat. Ez főleg az arányaiban több magánszálláshellyel rendelkező kisebb települések esetében torzíthatja az adatokat.

Győr fürdő kültéri termálmedence

Legnépszerűbb Győr-Moson-Sopron megyei termálfürdős települések a teljes vendégforgalom* alapján – 2020 (kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma)

1. Győr 173.434
2. Mosonmagyaróvár 54.832
3. Hegykő 44.083
4. Lipót 29.119
5. Kapuvár 2369
6. Csorna 1789

*Belföldi és külföldi vendégéjszakák együtt.

Forrás: Termál Online gyűjtés a KSH adatai alapján