• Folytatódik a debreceni Nagyerdő felújítási programja.

  • A Varázserdő elnevezésű projekt részeként megkezdődött a Pallagi úton az Aquaticum Strandfürdő melletti sétány második ütemének kialakítása.

Debrecenben tavaly nyáron adták át a teljesen felújított Aquaticum Strandfürdőt. A létesítmény az első szezonjában már meglehetősen sok, 161 ezer vendéget vonzott. Ezzel azonban nem ér véget a megyeszékhely nagyerdei városrészének a megújítása. A Varázserdő nevű projekt 736 millió forintba kerül, a beruházást az állami turisztikai alapból finanszírozzák, és várhatóan júniusra készül el. Remélhetőleg, mire „újranyithatják az országot”, és a nagyerdei strand melletti sétány büfésora is működhet.

Papp László, Debrecen polgármestere a fejlesztés kapcsán rendezett sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a Nagyerdő parkerdei részének rekonstrukciója 2013-ban kezdődött. Azóta mintegy 25 milliárd forintos fejlesztés eredményeként felépült a Nagyerdei Stadion, az egykori csónakázó tó helyén ködszínház működik, megújult a Békás-tó környéke és a szabadtéri színpad, a víztorony, és elkészült az Aquaticum Strandfürdő.

A varázserdő beruházás a Pallagi úti sétánnyal kapcsolódik az Aquaticum strandhoz: a munkálatok során új térburkolat, különleges élmény- és új közvilágítás készül, és négy villamosátjárót is kialakítanak. Hozzátette, hogy jövőre szállodaépítéssel, majd az állatkert és a vidámpark felújításával folytatódik a program. Papp László szerint a beruházások után Közép-Európa egyik legszebb városi parkerdeje lesz a Nagyerdő.

Debrecen varázserdő fejlesztésSzéles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere kiemelte, hogy a turisztika a helyi gazdaságfejlesztés egyik legfontosabb ága, nemcsak a város hírnevét öregbíti, hanem sok embernek, vállalkozásnak ad munkát. A beruházásnak köszönhetően Budapest és a balatoni régió után Kelet-Magyarország is felkerülhetett az ország turisztikai térképére. Az ágazatot „ma már nem versenyző, hanem együttműködő desztinációk” jellemzik – utalt a Széles Diána Debrecen, Hajdúszoboszló és a Tisza-tó egyre szorosabb turisztikai együttműködésére.

(MTI)