• Akad olyan fürdő, ahol éjjel 3-ig tart az esti fürdőzés és arra is van példa, hogy a hét minden egyes napján akár éjfélig is a medencékben maradhatnak a vendégek.

  • Az esti belépők ára 2-3000 forint körül mozog, de van olyan fürdő, ahol közel 9000 forint az ára.

Soha, hébe-hóba, minden este – az esti fürdőzések kapcsán ebbe a három csoportba sorolhatók a hazai termálfürdők. Egyszer összefoglaltuk ennek a múltját és kiderült, hogy az 1970-es években kifejezetten elterjedtnek számított az éjszakai fürdőzés. Utána viszont egy hosszabb időre kikopott a hazai fürdők gyakorlatából. A 2000-es évek elején kezdett újra visszatérni és az biztos, hogy a Strandok Éjszakája kezdeményezés nagy lökést adott neki.

Összegyűjtöttünk néhány fürdőt, ahová szerintünk éjszaka is érdemes ellátogatni. Némelyik fürdőben ez állandó programlehetőségnek számít, máshol heti, vagy havi rendszerességgel szerveznek esti fürdőzést.

Budapest – Rudas Gyógyfürdő. A fővárosi műemlékfürdőnél ez állandó program. Minden pénteken és szombaton 22 óra és éjjel 3 között várják az esti fürdőzőket. Máshol ilyen késői zárás nincs, így ebben rekorder a Rudas. Fontos tudni, hogy a fürdőt 14 év alattiak nem látogathatják. Az esti belépőjük nem éppen olcsó, 8600 forintba kerül.

Ceglédi Gyógyfürdő. Pest megye egyik legjobb termálfürdőjében is állandó program az éjszakai fürdőzés, amit jelenleg szombatonként tartanak. A fürdő 20 órától éjfélig tart nyitva és olykor ezt szauna- és/vagy zenés programokkal is összekötik. Cegléden az esti fürdőbelépő ára 2600 forint.

Demjén – Cascade Gyógyfürdő. A kültéri medencéik hétfőtől vasárnapig éjjel 2-ig vannak nyitva, így náluk a mindennapok része a sötétedés után fürdőzés. A demjéni termálfürdőbe 18 óra után érkezők egységesen 2790 forintért válthatnak belépőt.

Demjén termálfürdő gyógyhely

Egerszalók – Nosztalgia Strandfürdő. A Saliris Resorthoz tartozó, de attól különálló egységként működő kis fürdő esetében hasonló a helyzet, mint a demjéni társánál. Vasárnaptól csütörtökig 23 óráig, pénteken és szombaton éjjel 1-ig tartanak nyitva télen-nyáron. A medencéket félórával korábban kell elhagyni. A vendégeket három szabadtéri gyógymedence várja, eltérő hőfokkal, így itt igazán hangulatos lehet az esti program – már, ha jó idő van. A napi belépőjegyek érvényesek este is.

Hévízi Tófürdő. Kicsit kilógnak a sorból, mert náluk ez még nem rendszeres program, de reméljük, hogy azzá válik. Állítólag 40-50 éve még más volt a helyzet, megszokott volt a gyógytó sötétedés utáni nyitvatartása. Hosszú szünet után tavaly szeptemberben tartottak először esti programot Holdfényfürdőzés néven, idén májusban volt a második hasonló esemény. Ez nem pusztán hosszabb nyitvatartást jelentett, hiszen élő koncerttel, valamint ételkülönlegességekkel is várták a vendégeket a Hévízi Tófürdőben. Remélhetőleg hamarosan újra megrendezik a Holdfényfürdőzést. A májusi programra 5900 forint volt a belépő.

Hévíz éjszakai fürdőzés

Leányfalu Termálfürdő. Minden pénteken és szombaton tartanak éjszakai fürdőzést. Ezeken a napokon 20 órától éjfélig lehet ejtőzni a medencékben. Szép idő esetén egy szabadtéri termálfürdőben ez nagyon jó programnak számít. Az esti belépő annyiba kerül, mint egy teljes árú napijegy, azaz 3000 forint.

Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő. Egy hónapban egyszer rendeznek éjszakai fürdőzést. Régebben péntekenként tartották, mostanában szombatonként kerítenek erre sort. Sárváron a nyár hátralévő részében még június 18-án, július 30-án és augusztus 20-án lesz náluk esti fürdőzés. A 18 órától éjjel 1-ig érvényes belépő 2900 forintba kerül, a napijegyek mellé pedig 1500 forintért váltható esti kiegészítő jegy.

Sárvári éjszakai fürdőzés

Tiszakécske – Barack Gyógy- és Élményfürdő. Nem állandó program, nagyjából havonta egyszer rendeznek esti fürdőzést, legközelebb erre július 30-án kerül sor Tiszakécskén. Ilyenkor éjfélig tartanak nyitva, a zenét DJ biztosítja és filmvetítéssel is várják a vendégeket. A napi belépők érvényesek az esti programra is.