• Éjszaka a szabad ég alatt fürdőzhetnek a Hévízi Tófürdő vendégei május közepén.

  • Az élőzenés programot most tartják meg második alkalommal.

Sok termálfürdőben a rendszeres programlehetőségek közé tartozik az éjszakai fürdőzés, néhol (például a demjéni termálfürdőben) a hosszú nyitvatartási időnek köszönhetően gyakorlatilag minden nap késő estig lehet fürödni. A Hévízi Tófürdő azonban ebből a szempontból kivételnek számított, legalábbis manapság. Anno még 40-50 éve ugyanis rendszeresen tartottak éjszakai fürdőzéseket a tavon, az elmúlt évtizedekben azonban megkopott ez a hagyomány.

Ezt a szokást tavaly szeptember 24-én élesztették fel, s nem is csak szimpla meghosszabbított nyitvatartással. Aznap ugyanis a Holdfényfürdő nevet viselő program keretében élőzenével és gasztronómiai különlegességekkel várták az esti fürdővendégeket. Kifejezetten sikeresnek bizonyult a rendezvény, 300-an vettek részt az első Holdfényfürdőn.

Már tavaly szó volt róla, hogy 2022-ben folytatnák a Holdfényfürdőt és szerencsére erre már nem is kell sokat várni, ugyanis május 13-án, pénteken tartják, amikor 19 és 23 óra között biztosítanak lehetőséget az esti fürdőzésre.

Most is programokkal készül a Hévízi Tófürdő. 20 órától a Culture Cuvée ad élő koncertet a tó partján, a Vitál Bár italokkal, a Medio büfé pedig ételkülönlegességekkel készül erre az alkalomra. Az este folyamán a wellness részleg is nyitva lesz.

A belépő nem olcsó, egységesen 5900 forintba kerül, majdnem annyi, mint egy napi belépőjegy. Viszont mivel tényleg egyedi programról van szó, ezért megéri az árát. Aki teheti, annak érdemes már elővételben megvásárolnia a jegyét, hiszen az éjszakai fürdőkapacitás azért korlátozott.

Hévíz éjszakai fürdőzés