A nyári hónapokban tizenegy hétvégén, tizenegy termálfürdőben tartják meg a Dél-Dunántúli Fürdőfesztivált. A régióban működő fürdők közösen szereznek be vízi sporteszközöket is.

A Dunántúl déli részén működő termálfürdőket összefogó Dél-Dunántúli Gyógy- és Termálturisztikai Klaszter fesztiválokat szervez a nyári hónapokra. A Somogyi Hírlap beszámolója szerint a szervezet közgyűlésén döntöttek a rendezvénysorozatról, amiben 11 termálfürdő fog részt venni. Mindez komoly előrelépést jelent a klaszterhez tartozó fürdők közös marketingtevékenysége és eszközbeszerzése terén. A résztvevők ugyanis együtt szerezték be a fesztiválhoz szükséges berendezéseket a hangtechnikától kezdve, a mobilszínpadon át egészen a rendezvénysátorig. Az összefogás nem csak a rendezvényeket érinti, ugyanis az akcióban résztvevő 11 fürdőben különféle vízi sporteszközöket is elhelyeznek: vízi kosárpalánkot, focikaput, röplabdahálót

Szigetvári Gyógyfürdő

Szigetvári Gyógyfürdő

A Somogyi Hírlap azt nem közölte, hogy a klaszter tagjai közül mely fürdők vesznek részt a fesztiválsorozatban. A szervezethez mindenesetre a következő fürdőhelyek tartoznak: Virágfürdő – Kaposvár, Sellyei Termálfürdő, Nagyatádi Termálfürdő, Dunaföldvári Fürdő, Harkányi Gyógyfürdő, Csokonyavisontai Gyógyfürdő, Igali Gyógyfürdő, Marcali Termálfürdő, Mohácsi Termálfürdő,  Szigetvári Gyógyfürdő, Magyarhertelendi Termálfürdő, Barcsi Gyógyfürdő, Siklósi Termálfürdő.