• Legalábbis a jelenlegi formájában. Amennyiben minden a tervek szerint halad, akkor jövőre elkezdik a fürdő teljes átépítését.

  • Még a jövő héten is várja a vendégeket a strandfürdő, ráadásul a jegyek is olcsóbbak.

A meleg időjárás sokakat vonzott a Nagyerdei Strandfürdőbe ezen a hétvégén, a Debrecen Televízió tudósítása szerint egy felhő sem volt az égen. A megkérdezett vendégek közül volt, aki örült annak, hogy iskolaidőben is strandidő van. A helyi televízió találkozott olyan vendégekkel is, akik már „búcsúzni” jöttek a strandfürdőbe, ugyanis hallották, hogy hamarosan teljesen átépítik a létesítményt.

A strandfürdőt tavaly 77 ezer vendég kereste fel, viszont idén ennél 20 ezerrel kevesebb látogatót regisztráltak. Fazekas Lajos, a Debreceni Gyógyfürdő Kft. igazgatója ennek kapcsán elmondta, hogy ez csak részben írható a tavalyinál jóval szeszélyesebb nyári időjárás számlájára. Az igazgató szerint a vendégszám csökkenésében szerepe van a fürdő állapotának is, már csak ezért is nagyon időszerű a felújítás.

Korábban a strandfürdő átépítésére kiírt ötletpályázat nyertesei közül kettőt is bemutattunk. A Kerekestelepi Termálfürdőben is azért történt idén egy komolyabb beruházás, mert a 2017-es strandszezonban várhatóan a város egyedüli strandfürdője lesz.

Nagyerdei StrandfürdőAz idei év végére elkészülnek a Nagyerdei Strandfürdő megújításának konkrét tervei, jövő év elején kiválasztják a kivitelezőt, s remélhetőleg késő tavasszal el is kezdődhet az építkezés. Mindez azt is jelenti, hogy 2017-ben már nem nyitják meg a strandfürdőt. A fürdőt kedvelő vendégeknek már csak ezért is érdemes egy utolsó látogatást tenniük a strandon, pláne, hogy még a jövő hétvégén is nyitva lesz.

A fürdő jelenleg úgynevezett csökkentett módban üzemel. Ez azt jelenti, hogy az 50 méteres úszómedence, a 2-es számú gyógymedence és a 2-es számú gyermekmedence, a sportpályák és a vendéglátó egységek üzemelnek. Viszont a belépőjegyek is olcsóbbak. A teljes árú jegy 1100 forintba, a gyermek belépő (3-7 éves kor között) 800 forintba, a diák és nyugdíjas jegy pedig 900 forintba kerül.