• Meglepően jó termálfürdőket lehet találni a Duna-Tisza köze területén.

  • A saját kategóriájában mindegyik itteni fürdőt ajánlani tudjuk.

A Duna-Tisza köze elnevezés alatt a Duna és a Tisza folyók által határolt tájegységet értjük. A Duna-Tisza köze délre átnyúlik Szerbiába is, az északi határa kapcsán viszont már többféle változatot emleget a szakirodalom. Egyesek szerint egészen a Mátraaljáig tart ez a tájegység, azonban többnyire inkább egy szűkebb értelemben vett területet számítunk ide, azaz a Cegléd és Kecskemét környékétől délre eső részeket.

A termálfürdők szempontjából geológiailag szerencsés helynek számít a Duna-Tisza köze, hiszen bővelkedik ez a vidék kiaknázható földalatti hévízbázisokban. Bár – egy kivételével – nem itt találhatók az ország legnagyobb múltra visszatekintő termálfürdői, de az elmúlt évtizedekben több fürdőt is létesítettek ezen a környéken.

A fürdők szempontjából a Duna-Tisza köze amolyan titkos tipp is lehet, gyakorlatilag mindegyik itt működő termálfürdő, gyógyfürdő jó szívvel ajánlható, mindenki megtalálhatja a számítását. Klasszikus gyógyfürdőre, patinás hangulatú fürdőre, modern élményfürdőre, hangulatos termálstrandra is bukkanhatunk, s mostanában lényegében mindegyiknél történtek kisebb nagyobb fejlesztések.

Összegyűjtöttük a Duna-Tisza közének termálfürdői közül azokat, amelyek szerintünk megérnek egy kirándulást, vagy akár egy hosszabb üdülést is. A fürdők nevére, vagy fotójára kattintva további információkat is olvashat az egyes fürdőhelyekről.

Ceglédi Gyógyfürdő

Ceglédi fürdő élménymedence

Csongrádi Gyógyfürdő

Csongrádi Gyógyfürdő éjszakai fürdőzés

Dávodi Strandfürdő

Dávod strandfürdő

Kecskeméti Fürdő

Kecskeméti Fürdő

Kiskunmajsa – Jonathermál fürdő

Jonathermál

Mórahalom – Szent Erzsébet Gyógyfürdő

Mórahalom termálfürdő

Szeged – Anna Fürdő

Anna Fürdő beltéri medence

Szeged – Napfényfürdő Aquapolis

Napfényfürdő Aquapolis nyugdíjaskedvezmény

Tiszakécske – Barack Élmény- és Gyógyfürdő

Tiszakécske Tisza-parti fürdő