• Nehéz választani a két barlangfürdő között, hiszen mindkettő különleges a maga nemében.

  • Érdemes egyszer Demjénbe és Miskolctapolcára is ellátogatni.

Igazán egyedi élményt nyújtanak a barlangfürdők, egészen érdekes hangulat a barlangi járatokat idéző medencékben úszkálni. Nem véletlen, hogy sokan kedvelik ezeket a „földalatti” termálfürdőket. Van miből választani, hiszen két barlangfürdő is található az országban. Az egyik a már patinásnak számító Miskolctapolca Barlangfürdő, a másik a demjéni termálfürdő mellett 2015 elején megnyitott Cascade barlangfürdő.

Nincs messze egymástól a két hazai barlangfürdő, légvonalban kereken 40 kilométer köztük a távolság, közúton azért kell egy kicsit kerülni, így 70 kilométer, azaz nagyjából egyórás autóút választja el a két fürdőt.

Annak ellenére, hogy mindkettő barlangfürdő, azért szerencsére egészen más jellegű fürdőkről van szó. Nem az történt, hogy az 1959-ben megnyitott Miskolctapolca Barlangfürdőt egyszerűen lekoppintották Demjénben, hanem sikerült egy teljesen más hangulatú fürdőt létrehozniuk. Senkinek nem jut eszébe a demjéni létesítményben, hogy „ez olyan, mint a miskolctapolcai”.

Mindkét barlangfürdő szerethető. A miskolctapolcai tulajdonképpen egy fürdővé alakított tavas barlang, olyan az egész, mintha az ember rábukkant volna egy titkos földalatti fürdőre. A demjéni sokkal élményfürdőszerűbb, néhol kissé pszichedelikus, vagy meseszerű megoldásokkal, összességében nagyon menő hangulattal.

Miskolctapolca Barlangfürdő:

Miskolctapolca dögönyöző medenceMiskolctapolcai Barlangfürdő

Demjén – Cascade barlangfürdő:

Demjén BarlangfürdőDemjén BarlangfürdőA Miskolctapolca Barlangfürdő nem nélkülözi az építészeti különlegességeket, elég csak a 1969-ben átadott szabadtéri kagylómedencére, vagy éppen a tavifürdő medencére gondolni (a lenti fotón mindkettő látható). A demjéni Cascade Barlangfürdő különleges attrakcióját pedig a hegybe süllyesztett csúszda jelenti, aminek a tetejéhez egy látványlifttel mehetnek a vendégek.

Miskolctapolca Barlangfürdő légi fotóDemjén BarlangfürdőIgazából nem lehet egyik barlangfürdőre sem azt mondani, hogy jobb, vagy rosszabb, mint a másik. Egyénileg különböző, hogy kinek melyik jön be jobban. Amit kritikaként szoktak említeni, hogy a miskolctapolcai fürdőben egyesek hidegnek tartják a medencék vizét. A demjéni barlangfürdő belépőjegyeinek az árai pedig országos szinten is a drágábbak közé tartoznak – persze nem véletlenül.

Érdekes párhuzam, hogy Demjénben és Miskolctapolcán is több fürdő közül választhatunk. Demjénben egy klasszikus termálfürdő is található a barlangfürdő mellett. Utóbbiba érvényesek a barlangfürdőbe szóló jegyek, de aki csak a termálfürdőt választaná, az oda olcsóbban váltat belépőt. Illetve Demjénben még egy termáltó is található, ami szintén egész évben működik.

Miskolctapolcán a barlangfürdő szomszédságában ott a strandfürdő. Utóbbi az elmúlt időszakban igazából nyáron volt jó választás, hiszen szezonon kívül csak egy kisebb beltéri wellness-fitness részleg üzemelt. Viszont hamarosan egy hatalmas fedett élményfürdővel bővül a fürdő kínálata.