• Pest megyében is található néhány egészen jó ár-érték arányú termálfürdő.

  • Ezek közül több is rendelkezik gyógyvíz minősítéssel.

Önkritikusan be kell vallunk, hogy a Pest megyében található termálfürdőkkel mostanában keveset foglalkoztunk. Holott a Budapestet körülölelő megyében is találhatók jó – bár szélesebb körben nem mindig túl ismert – fürdők. Ezen belül most mutatunk négy olyan fürdőt, ahol egy felnőtt, egész napos belépőt megkapunk 2000 forintért, vagy akár olcsóbban is.

 

Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő

A téli szezonban csak a fedett medencék működnek, viszont cserébe a nyári strandszezonon kívül kedvezőbb jegyárakkal találkozhatunk a ceglédi termálfürdőben. Egy felnőtt napijegy hétköznap 1600, hétvégén 1900 forintba kerül. A kedvezményes jegy pedig 1300, illetve 1500 forintba. A kedvezményes jegyet meglehetősen széles kör veheti igénybe: gyerekek, nappali tagozatos diákok, nyugdíjasok, rokkantak és a helyi lakosok.

A fürdőben ráadásul nem „egyszerű” termálvíz található, hanem gyógyvíz. A minősítést 2004-ben szerezte meg a fürdő, amikor orvosilag is igazolták a nátrium-klorid-hidrogénkarbonátos, fluoros, jódos víz hatását a mozgásszervi, emésztőrendszeri, bőrgyógyászati betegségek esetén. A ceglédi gyógyvíz hatásáról itt is olvashat.

Cegléd termálfürdőRáckeve – AquaLand

A ceglédihez hasonlóan az AquaLand is egy viszonylag újabb fürdő. Az itt feltörő, „Keve gyöngye” névre keresztelt termálvíz 2007-ben kapott gyógyvíz minősítést. A nátrium-hidrogénkarbonátos víz elsősorban mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas. A fedett részlegben egy hűvösebb, 27 Celsius fokos vizű úszómedence, 32 Celsius fokos gyermekmedence, valamint egy 38 Celsius fokos –  gyógyvízzel töltött – élménymedence található, de a kültéren télen is üzemel az egyik termálvizes medence.

A fürdő szezonon kívüli jegyárai kedvezőek. A fedett részlegbe hétköznap 1700, hétvégén 2000 forintért váltható belépő. Nyugdíjasoknak, diákoknak ugyanez 1500 és 1800 forintba, gyerekeknek pedig 900 és 1000 forintba kerül.

Ráckeve termálfürdőRáckevei TermálfürdőGöd – Termálstrand

Strandfürdőről van szó, tehát nincs fedett medencéjük, de egész évben üzemel a létesítmény. Sokan télen is kifejezetten a szabadtéri medencéket keresik, nekik tökéletes választás lehet a gödi fürdő. Egy felnőtt jegy 1250 forintba, egy gyermek, nyugdíjas és diákjegy pedig 850 forintba kerül. Amire a fürdőt felkereső vendégeknek figyelniük kell, hogy a téli szezonban megnyirbálják a nyitvatartási időt és a decemberi munkaszüneti napokon sem tartottak/tartanak nyitva: tehát zárva voltak karácsonykor és nem nyitnak ki szilveszterkor, illetve január elsején sem.

Gödi fürdő télenLeányfalu – Termálfürdő

A gödihez annyiban hasonlít a leányfalui fürdő, hogy csak strandmedencéik vannak, de télen is üzemelnek. Azonban a nyitvatartási idejük kedvezőbb, hiszen minden nap 6 órától 19 óráig várják a vendégeket. Péntekenként és szombatonként pedig éjfélig tartó éjszakai fürdőzést is rendeznek. Ráadásul az ünnepi időszakban sem zárnak be. (A pontos nyitva tartásról a honlapjukon érdemes tájékozódni).

Plusz pont a fürdőnek, hogy megszerezték a gyógyvíz minősítést, s egy egész jó összetételű – kalcium-magnézium, hidrogénkarbonátos-szulfátos – vízzel töltik fel a medencéket. A gödihez képest azonban a jegyáraik kicsit drágábbak: egy felnőtt belépő 1850 forint, a nyugdíjas jegy 1100 forint, helyi lakosoknak pedig 1000 forint.

Leányfalui termálfürdőLeányfalui termálfürdő

Budapesti termálfürdőket tesztelt egy független szervezet. Ide kattintva megtudhatja, hogy melyik termálfürdőt találták a legjobbnak. Amennyiben térdfájdalmakkal küszködik, akkor ezt a cikkünket is érdemes elolvasnia.