-
Ráadásul még ennél is kedvezőbb jegyárakkal várják a nyugdíjasokat, diákokat, a mozgáskorlátozottak pedig szinte jelképes áron válthatnak belépőt.
-
Három medence áll a fürdőzők rendelkezésére a szezonálisan üzemelő termálstrandon.
Múlt héten már beharangoztuk, hogy indul a szezon a Jászárokszállási Termálfürdőben. Április 28-án nyitották meg a több mint 50 éves múltra visszatekintő kis fürdőt. Májusban a hétfők még szünnapok, viszont június első napjától kezdődően már a hét minden napján nyitva lesznek.
Múltkor az idei belépőárakról még nem tudtunk beszámolni, de időközben már kiderültek a jegyárak. Náluk is volt némi emelés tavalyhoz képest, de még így is nagyon kedvező árakat kínálnak…
A felnőtt napi belépő 1680 forint, gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 1200 forint. A három nyári hónapban reggel 7 és 9 óra között majd úszójegy is váltható 780 forintért. Nagyon szimpatikus megoldás, hogy a mozgáskorlátozottak számára is jelentős árengedményt biztosítanak, nekik csak 780 forint a belépő. A családi fürdőzés is megfizethető, hiszen 2 felnőtt és 1 gyermek esetén 3800 forint a belépő és a további gyerekenként 950 forint fizetendő.
Cserébe a vendégek három medence közül választhatnak: élményelemekkel felszerelt termálvizes medence, egy modern gyermekmedence, amit 2017-ben adtak át, valamint egy hűvösebb vizű úszómedence.
A Jászsági Televízió is beszámolt a jászárokszállási strandnyitásról, a rövid videójukat lent láthatják. A tudósításban elhangzott, hogy a nyitó hétvégén a meleg vizes medence volt a legkedveltebb a látogatók körében. A fürdő termálvize ugyan nem rendelkezik gyógyvíz minősítéssel, viszont a tapasztalatok szerint kedvező hatása van a mozgásszervi problémákra, valamint a baleseti és műtéti utókezelések során.