Fürdős programok és akciók október 2. és 7. között.

  • Minimax családi nap lesz Gyulán, OktóberFest Igalon, éjszakai fürdőzés Győrben.

  • A héten több fürdőben is szaunaprogramokat tartanak.

Bükkszék: október 6-án, azaz szombaton szaunaprogramokkal várják a termálfürdőbe érkező vendégeket. A szaunaszeánszokat 19 és 20 órakor tartják, ezekre kiegészítő jegy 400 forint/alkalom áron váltható.

Győr: október 5-én (pénteken) éjszakai fürdőzést rendeznek a Rába Quelle termálfürdőben. 21 óra és éjfél között koktélokkal és szaunafelöntésekkel kapcsolódhatnak ki a fürdő látogatói.

Gyula: október 6-án (szombaton) Minimax családi napot tartanak a Várfürdőben. Ezen a napon vízi vetélkedőkkel, kézműves foglalkozásokkal, ügyességi játékokkal várják a legfiatalabb fürdővendégeket. Az se keseredjen el, aki esetleg ezen a programon nem tud ott lenni, ugyanis idén még egy alkalommal – november 24-én – lesz Minimax nap a fürdőben.

Hajdúszoboszló: október elsején kezdetét vette a “Helló ősz” nevű akció az Aqua-Palace élményfürdőben. Ennek keretében a következő másfél hónapban féláron, azaz 400 forintért váltható belépő az élményfürdő szaunavilágába. Erről további információkat olvashat ide kattintva.

Igal: október 7-én immár harmadik alkalommal rendeznek a fürdőben OktóberFestet. Egész nap sörkülönlegességekkel, sörakciókkal és bajor ételekkel várják az érdeklődőket. 13 órától sörivó versenyt is tartanak, 14 órától pedig a Neuer Rosenchor énekkar, majd 15 órától a Diamant Kapelle zenekar biztosítja a jó hangulatot.

Komárom: a Brigetio Gyógyfürdőben kezdetét veszi a szaunaszezon, azaz mostantól ismét rendszeresek lesznek a szaunaszeánszok a fürdőben. Ezen a héten kedden, csütörtökön és szombaton várják ilyen programokkal a vendégeket. Aki szeretne ezeken részt venni az ne felejtsen el szauna kiegészítő jegyet vásárolni, az egyes programokon való részvétel pedig további 350 forintba kerül. Minderről további információkat talál a fürdő honlapján.

Makó: októberre és novemberre kedvezményes áron válthatnak a Hagyamtikumba szóló bérletet a nyugdíjasok. A hétfőtől péntekig érvényes bérletek ára 9000 forint, de ebből a kistérségben élők 30 százalékos kedvezményt kapnak, a Makó kártyával rendelkezők pedig 4500 forintért válthatnak kedvezményes bérletet. Az akciós bérletek a két hétköznapra eső ünnepnapon – október 23. és november 1. – nem használhatók, de még ezzel együtt is egész jó ajánlatról van szó.

Tiszakécske: a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben rendszeresen tartanak szaunaprogramokat. Ezen a héten csütörtökön (18 és 19 órakor), szombaton (11, 12, 18 és 19 órakor), valamint vasárnap (16 és 17 órakor) várják szaunaszeánszokkal a vendégeket.

Zalakaros: szaunázók hétvégéje lesz október 5. és 7. között a Zalakarosi Fürdőben. Mindhárom napra változatos felöntésekkel készülnek. A programokra a szaunaszeánszok előtt 1 órával lehet jelentkezni. A szaunás programról további információkat olvashat a fürdő honlapján.