Fürdős programok és akciók szeptember 25. és 30. között.

  • Ahogy hűvösebb lesz az idő, úgy rendeznek egyre több szaunaprogramot a fürdők.

  • Egyes termálfürdők akciókkal várják a nyugdíjasokat és a tb-s kezeléseket igénybe vevő vendégeket.

Debrecen: szeptember 27-én, azaz csütörtökön ismét női napot tartanak az Aquaticum szaunavilágában. 16 órától zárásig kizárólag csak hölgyeket várnak a szaunarészlegbe. Profi szaunamesternők vezetésével 18:00-kor, 18:40-kor és 19:20-kor szaunaszeánszokon is részt vehetnek a vendégek.

Győr: egészen november 30-ig tart a Rába Quelle fürdő gyógyászati akciója. A 60 kezelésből álló, tb-támogatott kúracsomagot választó vendégeknek jelentős kedvezményben részesülnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a 42 ezer forintos díj helyett nyugdíjasoknak csak 12 500 forintot, az aktív korúaknak pedig 18 ezer forintot kell fizetniük.

Hajdúszoboszló: szeptember 27-én a Turizmus Világnapja alkalmából vízi tornával várják a vendégeket a gyógyfürdőben és az Aqua-Palace élményfürdőben. 16 órától pedig szaunaszeánszokon vehetnek részt a vendégek. A fürdőben hamarosan igénybe vehető Helló Ősz akcióról itt talál további információkat.

Makó: októbertől többféle akciót is hirdet a Hagymatikum fürdő. A jövő hónapban 50 alkalomra szóló szaunabérlet vásárolható 25 ezer forintért (fürdőbelépő mellett érvényes). Az 50 alkalmat egészen március végéig lehet kihasználni. Októberben és novemberben a nyugdíjasok kedvező áron válthatnak havi bérletet. Ennek az ára 9000 forint, amiből a kistérségi lakosok 30 százalékos kedvezményt kapnak, a Makó kártyával rendelkező vendégek pedig 4500 forintért vásárolhatják meg a bérletet. Ez csak annyi megkötéssel jár, hogy hétfőtől péntekig használható, valamint a hétköznapra eső ünnepnapokon – október 23. és november 1. – nem lesz érvényes.

Miskolctapolca: a Barlangfürdőben rendszeresek a hétvégi szaunaszeánszok. Ez alól a mostani hét utolsó három napja sem jelent kivételt, mindegyik nap három alkalommal lesznek szaunaprogramok (16:00-kor, 16:45-kor és 17:30-kor). Az első kettőt a finn szaunában, az utolsót mindig a gőzkabinban tartják. A szaunaszeánszok részletes listáját megtalálja a fürdő honlapján.

Mórahalom: a termálfürdőben teljes áron belépőt váltó vendégek egy kupont kapnak ajándékba, amivel ingyen kereshetik fel a Mini Hungary Park nevű szabadtéri makettmúzeumot. Az akció október 30-ig érvényes.

Tiszakécske: szeptember 29-én (szombaton) szezonnyitó szauna maratont tartanak a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. A szaunázást kedvelőknek igazán érdemes lesz ellátogatniuk erre az eseményre, hiszen a nap folyamán összesen 11 szaunaprogram közül válogathatnak. További információkat olvashat a fürdő programjáról ide kattintva.

Zalakaros: szeptember 30-án (vasárnap) SzauNapot rendeznek a Zalakarosi Fürdőben. 10 és 17 óra között szaunaceremóniákkal, 45 percenkénti látvány felöntésekkel, illataromákkal, zsonglőrökkel várják az érdeklődőket.