• Fürdős szülinap, szépségverseny, családi nap és orgonakoncert is lesz ezen a héten.

  • Néhány budapesti fürdő esetében meghosszabbították a belépőjegyekre vonatkozó kedvezményt.

Budapest: a Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdők közül a Csillaghegyiben, a Lukácsban, a Rudasban és a Széchenyiben a megszokotthoz képest jóval olcsóbban válthatók belépők. Az akció eredetileg július utolsó napjáig volt érvényes, de meghosszabbították a nyár végéig. Például a Széchenyi Gyógyfürdőbe egy belépő hétköznap 3500, hétvégén 3900 forintba kerül.

Hajdúszoboszló: a nyár végéig kedvezményes, „full extrás” belépőjegycsomagot kínál a Hungarospa fürdőkomplexum. A 20 százalékos kedvezményt biztosító Hungarospa Gold belépőkkel az Aqua-Palace élményfürdő, a gyógyfürdő, a strandfürdő, az aquapark szolgáltatásai is igénybe vehetők.

Kaposvár: a Virágfürdőben augusztus 8-án 15:30-tól orgonakoncertet tartanak az Orgonák Éjszakája rendezvénysorozat keretein belül. Érdemes azt is tudni, hogy augusztus 31-ig tart a fürdő „pecsétgyűjtős” akciója, aminek keretében az öt strandbelépőt vásároló vendégek a hatodik belépőt ajándékba kapják.

Komárom: augusztus 8-án családi napot rendeznek a Brigetio Gyógyfürdőben. 11 órától a vendégeket lábmasszázzsal, vérnyomás- és vércukorméréssel, csillámtetoválással, pingponggal és lufihajtogatással várják.

Magyarhertelend: augusztus 8-9-én tartják a Hertelendi Fürdőfesztivált. A két nap során koncertekkel, táncos előadással, musical-show-val, szombat este pedig tűzijátékkal és zenés éjszakai fürdőzéssel szórakoztatják a vendégeket.

Makó: egész augusztusban akciós wellness csomagokat kínál a Hagymatikum fürdő. A testpakolást és frissítő masszázs mellé egy koktélt is kapnak a vendégek.

Pápa: augusztus 9-én ünneplik meg a Várkertfürdő születésnapját, s ebből az alkalomból rengeteg programmal készül a fürdő. Délelőtt a gyerekeknek tartanak animációs foglalkozásokat, kora délután gyerekműsorokkal szórakoztatják a kicsiket, de táncbemutató, Cozombolis koncert és szépségverseny is lesz. 19 órától kezdődően pedig DJ biztosítja a jó hangulatot.

Zalaszentgrót: augusztus 8-án többféle programot rendeznek a Zalaszentgróti Termálfürdőben. Főzőversenyt, ifjúsági sportnapot, off road bemutatót, családi jótékonysági napot is tartanak, a gyerekeket pedig bohóc szórakoztatja.