Fürdős akciók és programok május 29. és június 3. között.
-
Sokféle programot tartanak ezen a héten is a termálfürdők, van ahol szezonnyitó bulit, máshol gyerekfoglalkozásokat rendeznek.
-
Érdemes lesz szerdán Tiszakécskére látogatni.
Debrecen: a gyerekjegyekre hirdetett akciót az Aquaticum mediterrán élményfürdő. A 2 órára érvényes gyerek belépők ugyanis most 3 óráig érvényesek. (Ezzel párhuzamosan legalább egy felnőttnek is 2 órás jegyet kell váltania). Az akciós időszak május 15-én kezdődött és augusztus 20-ig tart.
Győr: június elsején, azaz most pénteken „Egészségpiac” néven tartanak programokat a Rába Quelle fürdőben 11:00 és 16:30 között. A fürdővendégek számára ezen a napon átmozgató tornát és jógát tartanak, de számos előadáson is részt vehetnek. Utóbbiak között lesz gyógytornász, valamint pszichiáter (dr. Csernus Imre) is.
Hajdúszoboszló: a „Helló nyár” akció keretében kedvezményes belépőjegyeket kínál a Hungarospa. A Helló nyár karszalagok május 26. és augusztus 31. között vásárolhatók meg az élményfürdő pénztárában. Például ennek keretében a felnőtt belépő, ami az Aqua-Palace élményfürdőbe, a gyógyfürdőbe, a strandfürdőbe, az aquaparkba egyaránt érvényes, 8000 forintba kerül. Minden további információt elolvashat ide kattintva.
Makó: június 2-án, szombaton szezonnyitó bulit tartanak a Hagymatikumban. Táncos műsorokkal, nyereményjátékokkal, karikaturistával és a helyi rádió kitelepülésével várják a fürdőzőket. Este pedig zenés vízi diszkóval zárják a napot. További információkat talál a Hagymatikum honlapján.
Martfű: minden szerdán 18:00-tól pilates órát tartanak a Martfű Termál Spában. A tornán azok vehetnek részt, akik legalább 2 órára érvényes fürdőbelépőt váltanak (bérlettel nem látogatható a foglalkozás), vagy szállóvendégek. A pilatest a második emeleti különteremben tartják.
Tiszakécske: október 18-a óta az ünnepnapok kivételével minden szerda akciós (volt) a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. Ez azt jelenti, hogy szerdánként csak 1200 forintba kerül a napi belépő és a fürdő pizzériája is jelentős kedvezménnyel kínál a vendégeknek. A szerdai akció május 30-án, azaz ezen a héten vehető utoljára igénybe.
Zalakaros: június 2-án (szombaton) programokkal várják a fürdőzőket Zalakaroson. 10:30-kor aquafitnesszel indul a nap a strandfürdő IV-es medencéjénél. 13 és 15 óra között pedig kártyavárépítés lesz a strandi játszóházban. 15:30-kor aquasalsát tartanak szintén a IV-es medencénél. 16 órától pedig a legkisebb fürdővendégeket szórakoztatják zenés-táncos tornával a játszóházban.