Fürdős programok és akciók június 6. és 13. között.

  • Lesz minden, mint a búcsúban: nyugdíjas találkozó, féláras akció, gyerekjegy kedvezmény és éjszakai fürdőzések.

  • Az egyik fürdőben még a tb-s gyógykezelésekre szóló akciót is elcsíphetünk.

Debrecen: megnyitásának 15. évfordulóját ünnepli az Aquaticum mediterrán élményfürdő. Ebből az alkalomból június 11. és 15. között, tehát hétfőtől péntekig 50 százalékos kedvezménnyel kínálják az egész napra szóló fürdőbelépőket. Ez azt jelenti, hogy egy felnőtt belépő csak 1550 forintba, egy nyugdíjas jegy pedig 1275 forintba kerül.

Kaposvár: fürdőgyógyászati akciót hirdetett a Virágfürdő, de ehhez kapcsolódóan már csak június 8-ig van lehetőség időpontot egyeztetni. Az orvosi konzultáció díja 2000 forint, a 60 darabos kezelési csomag pedig 26 ezer forint helyett mindössze 9900 forintért vehető igénybe. Az akciós ár csak akkor érvényes, ha a kezelések augusztus 31-ig befejeződnek. A lehetőségről további információkat olvashat a fürdő honlapján.

Kecskemét: június 8-án (pénteken) éjszakai fürdőzést rendeznek a Kecskeméti Fürdőben. A jó hangulatról DJ-k gondoskodnak. Ezen az estén a fürdő 21 órától éjjel 1-ig lesz nyitva. 14 év felettiek 1300, 14 év alattiak 900 forintért válthatnak belépőt. A szaunavilágba is érvényes jegyek ára pedig 1700, illetve 1300 forint lesz.

Makó: jövő hét keddi program, azaz június 12-én kerül megrendezésre a Hagymatikum fürdő III. Nyugdíjas Találkozója. Ezen a napon a nyugdíjas vendégek 1100 forintért válthatnak belépőt, Makó kártyával pedig csak 950 forint a jegyár. A nap folyamán nosztalgia koncert mellett különféle szűrővizsgálatokon is részt vehetnek a fürdőzők. Ezen felül lehetőség nyílik a masszázskezelések, az elektroterápia és a gyógytorna kipróbálására is. A fürdő erre a napra kedvező menüajánlattal is készül.

Mórahalom: a Global Wellness Day keretében tartanak különféle programokat június 9-én a mórahalmi termálfürdőben. A nap folyamán aerobikkal, jógával, szaunaprogramokkal kapcsolódhatnak ki a vendégek. 11 órától kezdődően pedig a helyi egészségfejlesztési iroda tanácsadásán és felmérésén vehetnek részt a fürdőzők.

Szeged: június 13-án, azaz jövő hét szerdán zenés éjszakai fürdőzést rendeznek az Anna Fürdőben. A program 21 órától éjfélig tart, a belépő pedig 1500 forintba kerül.

Tiszakécske: június 1. és 15. között minden megvásárolt napi gyermekbelépő mellé egy további gyermekjegyet adnak ajándékba a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. A termálfürdő nyári rendezvényeiről ide kattintva olvashatja korábbi cikkünket.

Zalakaros: június 9-én, szombaton a Társasjátékok Napja lesz a Zalakarosi Fürdőben. 13 és 16 óra között a főépület gyermekjátszójában várják különféle társasjátékokkal az érdeklődőket. Ezen a napon meg is tornáztatják a fürdőzőket, hiszen 10:30-kor strandi aquafitnesszel indul a nap, 15:30-kor aquasalsát tartanak, 16:30-tól pedig zenés, táncos tornát a strandon lévő játszóházban.