• Vannak olyan bőrbetegségek, amelyeknek kezelése, tünetmenetessé tétele során fontos szerep juthat a gyógyvíznek.

  • Ezek a vizek nem csak külsőleg hatnak.

A különféle reumás, nőgyógyászati és belgyógyászati panaszok mellett a gyógyvizek fontos alkalmazási területét jelentik a bőrbetegségek. Ezen belül is leginkább a pikkelysömör, a krónikus ekcéma, valamint az aknés bőr kezelése, tünetmentessé tétele, illetve a kiújulásának megelőzése kapcsán ajánlhatók egyes gyógyvizek.

A gyógyvizek közül elsősorban a magas kéntartalmú vizeket szokták a fenti bőrbetegségek esetén javasolni. Ezen felül a magas sótartalmú, illetve a jódos gyógyvizek is sok esetben hatásosak lehetnek. A bőrbetegségek esetén általában azok a vizek szoktak hatékonynak bizonyulni, amelyeknek összetételüknél fogva fertőtlenítő, a bőr faggyútermelését szabályozó hatása van.

Ugyanakkor nagy valószínűséggel a gyógyvizek nem kizárólag külsőleg fejtik ki hatásukat. Legalábbis erre utalnak azok az orvosi vizsgálatok, amelyeket a harkányi gyógyvíz és a pikkelysömör kapcsán végeztek. Ez alapján ugyanis a kénes víz az immunológiai folyamatokat befolyásolja kedvező irányba, s az orvosok szerint leginkább ennek révén fejti ki a kedvező hatását. Egyébként a gyógyvizes kúrák a pikkelysömör esetén azért is praktikusak lehetnek, mert ezzel a betegséggel sok esetben ízületi tünetek is együtt járnak.

nőnapi fürdőzésÖsszegyűjtöttünk néhány olyan hazai gyógyfürdőt, ahol a gyógyvíz javallatai között szerepelnek az említett bőrbetegségek.

Bogácsi Gyógyfürdő

Bükkszékfürdő

Debrecen – Aquaticum Termálfürdő

Egerszalók – Saliris Resort, Nosztalgia Strandfürdő

Gyulai Várfürdő

Hajdúszoboszló – Hungarospa gyógyfürdő

Harkányi Gyógyfürdő

Mezőkövesd – Zsóry Gyógyfürdő

Nyíregyháza – Sóstógyógyfürdő

Szigetvári Gyógyfürdő

Zalakarosi Gyógyfürdő