Fürdős programok és akciók január 9. és 14. között.

  • Azt hittük, hogy pangás lesz, ehhez képest nagyon odateszik magukat a fürdők ezen a héten.

  • Több helyen is éjszakai fürdőzéssel várják a vendégeket.

Debrecen: az Aquaticum többféle programot és akciót is kínál a következő időszakban. A „Téli feltöltődés” akciójuk január 8-án indul és egészen február 15-ig tart. Ennek keretében a fürdő bármely részlegébe egyszerre legalább két darab belépőt vásároló vendégek egy 50 százalékos kupont kapnak ajándékba. A kupont belépőjegy vásárláshoz lehet felhasználni február 25-ig.

Február 11-én, azaz csütörtökön tartják a szokásos „férfimentes” délutánt az Aquaticum szaunavilágában. A részleget 16 órától zárásig kizárólag hölgyek látogathatják és három alkalommal szaunaszeánszokat is tartanak. A női szaunadélutánok havonta két alkalommal, mindig csütörtöki napokon kerülnek megrendezésre.

Éjszakai fürdőzés is lesz ezen a héten az Aquaticumban, azon belül is a mediterrán élményfürdőben. Január 13-án, szombaton 19 órakor kezdődik a fürdőzés, a medencét pedig csak 0:30-kor zárják. Az esti belépő ára 1700 forint, a szaunacentrumba érvényes kiegészítő jegy 500 forint, akiknek pedig van érvényes napijegyük, azok 21 óra után 1000 forint ellenében hosszabbíthatják meg a tartózkodásukat.

Győr: január 12-én, pénteken tartják az idei év első éjszakai fürdőzését a Rába Quellében. A program 21 órától kezdődik és két alkalommal szaunaszeánszok is lesznek. A belépő 2350 forintba kerül, szauna használattal ugyanennek az ára 3050 forint.

Rába Quelle GyőrHajdúszoboszló: csak a jövő héttől (január 15-től) kezdődik a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő „Téli feltöltődés” akciója, de érdemes tudni róla, pláne azoknak, akik szeretnek szaunázni. Az akció keretében ugyanis a gyógyfürdő vendégei 50 százalékos kedvezménnyel – 800 helyett 400 forintért – válthatnak a szaunába érvényes belépőt. A kedvezményes lehetőség egy hónapon át, február 15-ig vehető igénybe.

Igal: a település gyógyfürdője is csatlakozott a „Téli feltöltődés” akcióhoz. Náluk a kedvezmény hétvégére, azon belül is a családi belépőjegyekre vonatkozik. Első alkalommal ezen a hétvégén, azaz január 13-14-én vehető igénybe a lehetőség. Az 1 felnőtt, 2 gyermek számára érvényes jegy ára 2900 forint, a 2 felnőtt, 1 gyermek jegy 3700 forint, a 2 felnőtt, 2 gyermek jegy 4100 forint, a 2 felnőtt, 3 gyermek jegy pedig 4600 forint. Érdemes kihasználni az akciót, mert a családi jegyek normál esetben ennél 1000-2300 forinttal drágábbak.

Komárom: január 13-án éjszakai fürdőzést rendeznek a Brigetio Gyógyfürdőben. A program 20:30-tól éjfélig tart, a fürdőbe szóló jegy 1500 forint, a szaunába is érvényes belépő ára pedig 2000 forint. A fürdő éjszakai kapacitása korlátozott, a vendégek pedig kedvelik ezt a programot, ezért erősen ajánlott elővételben megvásárolni a jegyeket.

Miskolctapolca: január 13-án (szombaton) utószilveszteri DJ Party lesz a Barlangfürdőben. A fürdőbuli 20 órától éjfélig tart és sztárvendég is lesz, méghozzá Vokság Virág, aki 22 órakor érkezik a fürdőbe. Az éjszakai belépőjegy ára 2000 forint, de akinek van erre a napra érvényes jegye, az maradhat az éjszakai fürdőzésen is.

Tiszakécske: továbbra is érvényes a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő „Termál Szerda” nevű kedvezménye. Szerdánként a napi belépőjegy csak 1200 forintba kerül, ráadásul a fürdő pizzériája is kedvezményekkel várja a vendégeket.

Január 13-án is érdemes lesz ellátogatni a termálfürdőbe, ugyanis utószilveszteri éjszakai fürdőzést tartanak. Ennek keretében 18 és 19 órakor szaunaprogramokon lehet részt venni, 19 órától zenés programok, 20 órától pedig filmvetítés is lesz. A fürdő ezen a szombati napon éjfélig tart nyitva. További részleteket talál a fürdő honlapján.

Zalakaros: ritka az olyan hétvége, amikor nincs valamilyen program a zalakarosi termálfürdőben. Január 13-án, azaz szombat sem lesz ez alól kivétel. 10:30-kor aquafitnesszel indul a nap az élményfürdőben, 12:30-tól labdázós programot tartanak a főépület gyermekjátszójában. 15:30-kor pedig az élményfürdőben aquasalsán vehetnek részt az érdeklődők.