-
Több mint hat hónapos zárvatartást követően ezen a héten újra megnyitja kapuit a parajdi Wellness Center.
-
Az egész évben nyitva tartó létesítmény a sós gyógyvizéről ismert, de édesvizű medencékkel is rendelkeznek.
Erdélyben, a Sóvidék központjának számító Parajdon 2015-ben adtak át egy fedett fürdőt. Az egész évben üzemelő Wellness Centerben sós gyógyvízzel töltött medence, édesvizű medence, gyermekmedence, két jacuzzi, valamint szaunavilág áll a vendégek rendelkezésére.
A Parajd község tulajdonában lévő fürdő fő vonzerejét a különleges sós víz jelenti, ami elsősorban mozgásszervi, ízületi problémák, bőrgyógyászati, nőgyógyászati, légúti betegségek kezelésére alkalmas. Viszont a korábban évi 120-140 ezer vendéget fogadó wellness központ sajnos már jó néhány hónapja zárva tart.
Bár fiatal létesítményről van szó, de szükségessé vált egy nagyobb volumenű felújítás, ami miatt tavaly szeptember közepén bezárták a fürdőt. Akkor úgy kalkuláltak, hogy a munkák két-három hónapot vesznek igénybe, azaz még a legrosszabb esetben is újra tudnak nyitni az év végi ünnepekre.
Azonban a munkálatok során nem várt hibákra bukkantak, így ezt a határidőt nem lehetett tartani. Komoly szerkezeti problémák is akadtak, némelyik oszlopot statikailag is meg kellett erősíteni. Nyilván ebben az is szerepet játszott, hogy a sós gyógyvíz sok épületelemet kikezdett az évek során.
Év elején februári újranyitást ígértek, végül az is csúszott egy hónapot, de március 23-án, azaz ezen a héten szombaton már újra birtokba vehetik a vendégek a parajdi wellness központot. A teljes árú napi belépő 120 lejbe, a kedvezményes napijegy 90 lejbe kerül (átszámítva nagyjából 9000 és 6700 forintba).
Egy budapesti gyógyfürdőt bezárnak néhány hétre. Erről ide kattintva olvashat.