-
Budapest harmadik legnagyobb vendégforgalmú gyógyfürdőjében, a Paskálban meghibásodott a termálkút.
-
Emiatt kénytelenek egy időre bezárni a népszerű termálfürdőt.
A Paskál Gyógy- és Strandfürdőt vízzel ellátó termálkút váratlan meghibásodása miatt a kút vizsgálata, majd ezt követően haladéktalan javítása szükséges – adta hírül a fürdőt működtető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A fürdő termálvíz nélkül nem tud működni, ezért 2024. március 20-tól (jövő szerdától) átmenetileg zárva tart várhatóan két-három héten keresztül, azaz legalább április 5-ig.
„A termálkút vizsgálatakor feltárt hiba mértékének ismeretében lehet majd a javítás feladatait és időigényét, illetve a fürdő újranyitásának időpontját pontosan meghatározni. A fürdő helyzetéről és a javítási munkálatokról folyamatosan tájékoztatást adunk” – írják. Akinek a fürdőbe szóló bérlete van, nem kell aggódnia, ugyanis a bérletek érvényessége a zárvatartás idejével automatikusan meghosszabbodik.
Az 1989-ben megnyitott Paskál sokáig szezonális strandfürdőként működött. 2016-ra egy jelentős fürdőfejlesztést valósítottak meg, fedett részleggel bővült a Paskál, s ez megteremtette az egész éves nyitvatartás lehetőségét.
A zuglói fürdő hamar népszerűvé vált, még az előzetes kalkulációkhoz képest is több vendéget vonzott. 2022-es adatok alapján a Budapest Gyógyfürdői Zrt. harmadik legtöbb vendéget vonzó létesítmények számított, csak a Széchenyi és a Gellért fürdők előzték meg. A két évvel ezelőtti 320 ezres vendégszámával (ami 20 ezer gyógyászati vendéggel is kiegészült) még olyan fürdőket is megelőzött, mint a Rudas és a Palatinus.