• Befejeződött egy több elemből álló turisztikai fejlesztéssorozat Orosházán.

  • A Békés vármegyei település 820 millió forint uniós forrást fordíthatott a gyopárosfürdői beruházásokra.

  • Hamarosan befejeződik az élményfürdő tetőszerkezetének a felújítása is.

A csaknem 26 ezer lakosú város önkormányzata eredetileg 650 millió forintot nyert el egy uniós pályázaton, majd kaptak 177 millió forint többlettámogatást – közölte Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere.

Az összegből a városhoz tartozó Gyopárosfürdőn elkészült a tó körüli, 1200 méteres, rekortán burkolatú futókör, megújult a sétány, megépült az új játszótér a parkerdőben. A Termál Kemping déli szomszédságában egy új épületegyüttest építettek, amely a gyalogos és kerékpáros turizmus fogadóállomásának szerepét tölti be. Elkészült egy látványszökőkút is a fürdő bejárata mellett, és utolsó elemként a héten átadták az új, 600 négyzetméteres hajójátszóházat, amely korábban használaton kívüli körépület átalakításával és bővítésével jött létre.

Szintén fontos fejlemény, hogy zajlanak a rekonstrukciós munkák a gyopárosfürdői élményfürdő épületében is. Néhány éve derült ki, hogy – valószínűleg tervezési hibák miatt – az élményfürdő rész tetőszerkezete életveszélyessé vált. Az önkormányzat sokáig kereste a pályázati lehetőségeket, ám végül 190 millió forint fejlesztési hitel felvétele mellett döntöttek, hogy ki tudják javítani a tetőt. A tervek szerint június végén megnyitnák az épület ezen részét a fürdőzők előtt – közölte Bojtor István alpolgármester.

fejlesztés Gyopárosfürdőn

A városi Tourinform iroda adata szerint 2023-ban Orosházán 62.914 vendégéjszakát regisztráltak.

(MTI)

Az ország legdélebbi fekvésű strandfürdőjének nyitásáról itt olvashat.