• Fürdőzésre alkalmassá tették a termálfürdő területén található tavat.

  • Egy fahidat is építettek, ami a tóban lévő szigetre vezet.

  • A jövőben a fedett fürdő bővítését is tervezik.

Az államhatártól nagyjából 25 kilométerre, Győrtől 40 kilométerre fekszik Dunaszerdahely, s itt található Dél-Szlovákia legnépszerűbb termálfürdője, a Thermalpark. Idén már egy jelentős fejlesztést átadtak a fürdőben, ugyanis júliusban nyitották meg a látogatók előtt a felújított strandmedencét. Ez korábban egy szimpla úszómedence volt, azonban a modernizálása után több funkciót kapott: fürdőzős, ugrálós és úszásra alkalmas részekre osztották, a közepén pedig egy félszigetet alakítottak ki.

A napokban egy másik fejlesztést is átadtak, amit azonban a jellegéből adódóan majd csak jövőre vehetnek birtokba a vendégek. A fürdő területén ugyanis egy bányató is található, amit azonban mostanáig nem lehetett használni, egy EU-s támogatás révén azonban fürdőzésre alkalmassá tették és ide a nyáron majd nyugágyakat és napernyőket is kihelyeznek.

A tó partján egy vízi színpadot is építettek, ahol kulturális rendezvényeket fognak tartani. Ezen felül pedig egy fahíd is épült, ami a tó közepén fekvő szigetre vezet. A szigeten pedig egy látványteraszt és egy éttermet hoznak létre.

A bányató fürdőzésre alkalmassá tétele abból a szempontból is szerencsés, hogy a kánikulai napokon majd jobban eloszlanak az emberek a fürdő területén, így csökken a zsúfoltság.

Dunaszerdahely fürdő tó

A nyáron átadott új medencére a Thermalpark saját forrásból 1,1 millió eurót fordított. A tóhoz kapcsolódó beruházáshoz pedig 466 ezer eurónyi uniós támogatást kaptak.

Mindezzel nem érnek véget a Thermalparkot érintő fejlesztések. A megnövekedett vendégszám miatt ugyanis a fedett fürdő bővítését is tervezik. Jelenleg ugyanis a tíz medencéből ugyan hét medence a téli időszakban is üzemel, de ebből csak három fedett, illetve az egyik részben kiúszós. Márpedig ez a kapacitás a szezonon kívül időnként már szűkösnek bizonyul. A tervek szerint háromszorosára növelnék a fedett fürdő területét, ahol termálmedencét, hullámmedencét, beltéri csúszdát, jacuzzit, gyerekmedencét és új pihenőtereket alakítanának ki.