• Több mint fél évig nem lesz nyitva Hévízen a Tófürdő főbejárata.

  • Az ideiglenes lezárásra az öltözőket érintő felújítás miatt van szükség.

November 4-től, hétfőtől kezdődően várhatóan 2020 júniusának közepéig zárva lesz a Tófürdő Schulhof Vilmos sétány felőli bejárata. Ekkor veszi ugyanis kezdetét a főépületben található öltözők, valamint a hozzájuk kapcsolódó vizes helyiségek teljes körű modernizálása – számolt be a Hévízi Televízió.

Dr. Kvarda Attila, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház főigazgatója elmondta, hogy a fürdő kiszolgálóhelyiségeinek folyamatos felújítását – aminek a mostani beruházás csak az első fázisát jelenti – a megnövekedett vendégszám tette szükségessé. A 200 millió forintba kerülő jelenlegi munkálatokat követően további fejlesztéseket is terveznek a főbejáratot illetően: új fogadóépülettel, újabb öltözőkkel, új információs pulttal és étteremmel is bővítenék a későbbiekben.

A főbejárat lezárása alatt a Tófürdő az Ady Endre utcai Festetics Fürdőházon keresztül közelíthető meg. Itt négy pénztár és információs pult is található, így zökkenőmentes lesz a bejutás. Ráadásul a felújítás idejére ideiglenes öltözőket is kialakítottak, beleértve ebbe a mozgássérült öltözőket is.

A Festetics Fürdőházat itt találják:

Legutóbb idén nyáron adtak át egy jelentősebb fejlesztést a létesítményben. Akkor az iszapkezelőket újították fel, ahol egyszerre akár 24 beteget is el tudnak látni. Az iszapkezelés hatásáról ide kattintva olvashat bővebben.

A Hévízi Televízió tudósítását a főbejárat felújításáról itt tekinthetik meg: