• Úszógumival kell majd megtenni a távot.

  • Díjazzák a leggyorsabb úszót, de minden regisztráló részt vesz egy sorsoláson is.

  • Az Európai Sporthét keretében nordic walking túrát, vízi tornát, gerinctornát is tartanak Hévízen.

A Hévízi Tófürdő is csatlakozott az Európai Sporthét elnevezésű programsorozathoz, ami szeptember 23. és 27. között kerül megrendezésre. A rendezvény célja, hogy aktívabb életmódra ösztönözze az embereket.

A #Beactive mottó keretében a legkülönfélébb mozgásformákat igyekeznek népszerűsíteni. Ez azért fontos, mert a rendszeres testmozgásnak jelentős szerepe van a betegségek kialakulásának megelőzésében. Továbbá már kialakult egészségügyi problémák esetében is kedvezően hat a szervezetre, segítheti a felépülést, a rehabilitációt.

A hévízi programok közé tartozik majd a Tókerülő Nordic Walking. Az ingyenes, 45 perces séta minden nap 10 órakor a Tófürdő főbejáratától indul. A Tófürdő területén tartják – így ehhez már belépőt kell váltani – majd a vízi tornát, ami hétfőtől péntekig 11 és 15 órakor kezdődik. Szintén rendezvénysorozat minden egyes napján tartanak gerinctornát is a fürdőben 13:00 és 13:30 között. Jövő héten kedden és csütörtökön testzsírösszetétel-mérésre is lehetőség lesz.

Az Európai Sporthét legkülönlegesebb programjának számít a szeptember 27-én, pénteken tartandó tóátúszás, ami 16 órakor kezdődik. A 100 méteres távot az A épület és az I épület között jelölik ki és úszógumival kell majd megtenni a távot. Nem szükséges kapkodni, hiszen egy órás időtartam áll rendelkezésre. A leggyorsabb úszó egy 2 fő részére érvényes, egész napos Tófürdő belépőt nyer. Ezen kívül a távot teljesítők egy sorsoláson is részt vesznek, amivel egy 2 fős, egyéjszakás, félpanziós szállás nyerhető a Hotel Spa Hévízben.

Nézze meg a Hévízi Televízió Európai Sporthétről szóló tudósítását is: