• Egy új szolgáltatással bővül a hajdúböszörményi Bocskai Strand- és Gyógyfürdő kínálata.

  • A közösségi tér átadását 2020-ra tervezik.

Az elmúlt években nem volt olyan pályázat, aminek révén a hajdúböszörményi termálfürdő medencekínálata bővíthető lett volna. Azonban a városvezetés mindenképpen szeretett volna valamilyen új attrakciót kialakítani a fürdő területén.

Ehhez sikerült is egy pályázati forrást találniuk és ennek köszönhetően a strandfürdő egy eddig kihasználatlan, 1,5 hektáros részén közösségi teret alakítanak ki. Ez főző, bográcsozó helyek, padok, fedett filagóriák, vizesblokk és pelenkázó mellett egy vadonatúj játszóteret is magában foglal. Utóbbiban a kisebb és a nagyobb gyerekek számára is lesznek játékok.

Mindezeken felül ingyenes vezeték nélküli internetet is biztosítanak a területen, de indukciós mobiltöltőket is kihelyeznek. A közösségi teret teljesen akadálymentesítik, így kerekesszékkel és babakocsival is könnyű lesz a megközelítése. A fejlesztés részeként közvilágítást is kiépítenek, ezáltal akár esti programokat is lehet majd erre a területre szervezni. Az újdonságot a jövő nyári strandszezonra már szeretnék is átadni – derült ki a Hajdúböszörményi Városi Tv tudósításából.

Bocskai fürdő Hajdúböszörmény közösségi térA 30 ezer lakosú Hajdúböszörményben az 1960-as években nyitották meg a termálfürdőt. Az itt feltörő víz gyógyhatását 2004-ben hivatalosan is igazolták, 2007-ben pedig fedett fürdővel bővült a kínálat. A fürdőépületben három, különböző hőfokú vízzel töltött gyógymedence, gyógytorna medence és merülőmedence található. A strandi részen pedig három termálmedence, úszómedence, csúszdás strandmedence és gyermekmedence áll a vendégek rendelkezésére.