• Szeptemberben és októberben számos hazai fürdőben karbantartási szünetet tartanak.

  • Ezek a leállások tipikusan csak néhány napot vesznek igénybe és olykor csak egyes medencéket érintenek.

Egyes fürdők augusztus végén, szeptember elején már megejtették a szükséges karbantartási munkákat. A jellemzőbb azonban az, hogy a karbantartási leállásokat az előttünk álló őszi időszakra ütemezik a termálfürdők.

Ez sokszor azt jelenti, hogy néhány napig az adott fürdő egyáltalán nem fogad vendégeket. Ugyanakkor jó néhány fürdőben ezeket a munkákat megoldják teljes zárás nélkül, ilyenkor egy adott ideig némelyik medence, vagy éppen csúszda nem használható.

Teljes üzemszünet lesz egy rövid ideig az Agárdi Gyógyfürdőben. Szeptember 18. és 20. között tartanak zárva, azaz hétfőtől szerdáig. Szeptember 21-én nyitnak újra. Az esztergomi Aquasziget Élményfürdőben szeptember 18. és 21. között ejtik meg a szükséges karbantartási munkákat. Szeptember 22-én, pénteken nyitnak újra.

A Ceglédi Gyógyfürdőben majd október 9. és 20. között lesz leállás, azaz jó másfél hétig. Ez a fürdőt, a gyógyászatot, valamint a kempinget, apartmanokat is érinti. Október 21-én (szombat) reggel nyitnak majd újra. Frissítés: már október 4-én elkezdődik a karbantartási szünet!

Kisvárdai Aquacinema fürdőben nyáron a szabadtéri, szezonon kívül a fedett részleg üzemel, a kettő közötti átállás idején pedig mindig üzemszünet van. Még szeptember 10-ig, azaz most vasárnapig tart nyitva a fürdő strandi része, szeptember 14-ig utána zárva lesznek, de még nem tudni, hogy meddig.

A mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőben október 9. és 13. között – hétfőtől péntekig – tart majd a karbantartási szünet. Október 14-én (szombaton) 8:30-kor nyitnak újra.

Az egerszalóki Saliris Resort esetében a fürdőt és a hotelt is érinti az üzemszünet. Október 8-án (vasárnap) este 8 órakor zárnak be, majd a fürdő október 13-án (pénteken) 10 órakor, a szálloda 15 órakor nyit újra. Azaz hétfőtől csütörtökig tart az üzemszünet.

koronavírus termálfürdő

Egyes medencéket érintő karbantartási munkákra kell számítani a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe látogató vendégeknek. Szeptember 18 – 24. között a külső-belső élménymedence, október 2 – 6. között a külső-belső gyógymedence, október 9 – 11. között a családi fürdőrész óriáscsúszdája, november 6 – 8. között a családi fürdőrészen belül a hullámmedence és a zöld csúszda karbantartását ejtik meg. Ilyenkor a fürdő többi medencéje zavartalanul üzemel.

A budapesti Aquaworld élményfürdőben szeptember 11. és 15. között a hullámmedence nem üzemel. Szeptember 20. és 22. között pedig az ugrómedence nem használható. A fővárosi Dagály Fürdőben szeptember 11-től 14-ig a termál és a lubickoló medencék műszaki karbantartás miatt nem üzemelnek. Ezen időszak alatt a strandmedence ülőfürdőként fog funkcionálni.

A Pesterzsébeti Gyógyfürdőben a kis gyógymedence 2023. szeptember 4 – 8. között (azaz még most péntekig) nem üzemel. Az úszómedence 2023. szeptember 18-án és 19-én, az élménymedence 2023. szeptember 25 – 27. között, a kültéri melegvizes medence 2023. október 2-án nem lesz használható.

Cserkeszőlőn nyereményjáték indul, a nyertes egy vadonatúj Toyotával lehet gazdagabb. Erről itt olvashat bővebben.