Van ahol jelenleg is felújítások zajlanak, máshol a következő hetekben kell számítani nem üzemelő medencékre, illetve ideiglenesen zárva tartó fürdőkre.

Mindegyik termálfürdőben vannak felújítások, karbantartások, amelyek néha egy-egy medencét, máskor az egész fürdőt érintik. A karbantartási főszezon ősszel és az év elején van, amikor kisebb a vendégforgalom. Ugyanakkor még tavasszal is gyakran előfordul, hogy egy-egy medencét, vagy fürdőrészt lezárnak. Összegyűjtöttük, hogy mely fürdők esetében számíthatunk kisebb-nagyobb felújításokra.

munkasok

Bükfürdőn a termálfürdőben jelenleg a Szaunavilágot érintik a karbantartási munkálatok. Március 15-ig a 20-as számú élménymedencén garanciális munkálatokat végeznek, ezért péntekig a szaunaudvart lezárták. Ugyanakkor ez különösebb fennakadásokat nem jelent, ugyanis a Szaunavilág valamennyi belső kabinja üzemel.

Gyulán a Várfürdőben a 25 méteres tanuszodát fogják március 28-án lezárni, ami egészen április 2-ig tart. Az 50 méteres versenyuszoda majd csak májusban lesz zárva sátorbontás miatt, ez egészen pontosan a május 20-a és 26-a közötti időszakot érinti. Gyulán messze előre terveznek, hiszen már azt is tudni lehet, hogy június második felében a Castello Wellness Centrum és Szaunapark vízcsere és karbantartás miatt zárva tart.

Gyula Várfürdő (fotó)

Nyíregyháza Sóstón a Fürdőházat zárták be még február végén, s várhatóan 1-1,5 hónapig ki sem nyitják. Ennek az oka tulajdonképpen örömteli, hiszen a wellness- és gyógyászati részlegnek is helyt adó Fürdőház Panziót egy pályázati forrás révén háromcsillagos hotellé alakítják. A felújítás elsősorban a szálláshelyeket érinti, de részben a wellness-részleg is megújul és egy sóbarlanggal is gazdagodik a létesítmény.
Aki Sóstóra menne fürödni, vagy éppen gyógyászati kezelést igénybe venni, az ne adja fel ezt a tervét, ugyanis a Fürdőház ideiglenes bezárásával párhuzamosan folyamatos nyitva tartásra tért át az Aquarius Élményfürdő és itt vehetők igénybe a gyógyászati kezelések is.

Mezőkövesden a Zsóry Fürdőben március 25-tól 29-ig tartanak a megszokott szezon elejei karbantartások. Ez azt jelenti, hogy a fedett gyógymedencék és a nosztalgia medence zárva tartanak. Ugyanakkor az élmény- és gyógymedence, az uszoda, a gyerekpancsoló és az egyik ikermedence ebben az időszakban is működik.

Zsóry fürdő (fotó)

A Ceglédi Termálfürdőben azonban átfogó karbantartás lesz április 8-a és 12-e között. Ebben az időszakban a fürdő nem üzemel. Legelőször április 13-án szombaton lesz érdemes Ceglédre menni, amikortól már a megszokott rend szerint üzemel a termálfürdő.