• Az idei strandszezonban elsőként a Palatinus, Dagály és a Paskál fürdők strandterületei kerülnek megnyitásra.

  • A tavaly októberben átadott Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő strandterületét várhatóan május 18-tól vehetik birtokba a fürdőzők.

  • A hagyományos nyári strandok – Római és Pünkösdfürdő – majd csak június 2-án, illetve június 15-én nyitnak.

A fentieken túl június második felében kerül átadásra a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdő strandterülete is, ahol a felújított hullámmedence mellett helyet kap egy gyerek- és egy élménymedence is. A fürdő területén belül egy 100 férőhelyes parkolót is kialakítanak.

A Jódos-Sós fürdő fedett részében összesen 11 medence lesz (egy jódos-sós vízű termálmedence, gyerekmedence, kiúszós medence, a terápiás részlegen súly- és kádfürdők, továbbá Kneipp-féle taposómedencék). A gyógyfürdő vize mozgásszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére alkalmas, ráadásul a jód keringésjavító, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, a bróm pedig idegnyugtató, stresszoldó hatásáról ismert.

A belépők árai minimális mértékben, 0-200 forint között növekednek a fővárosi fürdőkben, de természetesen továbbra is lehetőség van gyermek, diák és nyugdíjas jegy vásárlására, illetve komoly kedvezményt nyújtó családi fürdőbelépők is kaphatók.

Palatinus termálfürdő fürdőépületA kitűnő bizonyítványt szerző általános iskolai tanulóknak idén is ingyenes strandbelépővel kedveskednek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdői, melyet a gyerekek a bizonyítvány mellé kapnak meg a tanévzáró ünnepségeken. A tanulmányi verseny célja, hogy a gyerekeket így ösztönözzék a jó bizonyítvány megszerzésére.

Az összes budapesti strandon továbbra is készpénzmentes fizetési rendszer működik, így a fürdő területén vásárolt termékek készpénz helyett kizárólag a pénztárakban feltöltött kártyával, bankkártyával és elfogadóhelytől függően SZÉP-kártyával lehet fizetni. A kártyát távozáskor nem kell leadni, hiszen az egyenleg az utolsó használattól számított öt éven keresztül folyamatosan felhasználható, vagy visszaváltható, bármely a Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett fürdőben és strandon. A kártya egy alkalmazásban is regisztrálható, így nyomon követhetők a különböző tranzakciót is.

A nyár folyamán több családi-, sport- és gyerekprogram teszi még színesebbé a fürdők és fürdőzők életét, hiszen számos hétvégén, mind a hat strandon szórakoztató programok, sportolási lehetőségek is várják az érdeklődőket.

Palatinus fürdő BudapestRáadásul két fürdő is idén ünnepli 100. születésnapját. Június 15-én a Pala100 Fesztivál keretében fellép a Margaret Island együttes, valamint brazil tánc, capoeria és extrém sportbemutatók színesítik a programot. A szervezők természetesen nem feledkeztek meg a gyerekről sem, akiket izgalmas, szórakoztató játékok és programok várnak egész nap. Július 26-án, a Strandok Éjszakája alkalmából a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben Retro Fesztivál kerül megrendezésre.