• Nem különösebben kürtölték világgá, de augusztusban újra megnyitották Buda egyik patinás törökfürdőjét, a Veli Bejt.

  • Változott a nyitvatartási idő és a jegyárak is.

A Budán található törökfürdők közül az Irgalmasrend által működtetett Veli Bej fürdő számít a legrégebbinek, a mai fürdő elődjének építését 1574-re datálják. Ugyanakkor 2007 és 2011 között teljeskörűen felújították, így az egyik legszebb hazai törökfürdőnek számít.

Még a koronavírus-járvány első hullámának idején, 2020. március 15-én zárták be a fürdőt. Legutóbb tavaly nyáron érdeklődtünk a törökfürdő újbóli megnyitásáról, de akkor lelombozó választ kaptunk. Miután a fürdőbe a kórház auláján keresztül érkeznek a vendégek, az akkori szigorú járványügyi szabályok miatt nem tudták megnyitni a létesítményt.

Ugyanakkor, bár finoman szólva sem verték nagy dobra (a Facebook oldalukat sem frissítették még), de múlt hónap végén újra megnyitották a fürdőt. A Veli Bej nyitvatartása korábban is rendhagyó volt, ugyanis minden nap 12 és 15 óra között bezártak, de az újranyitással párhuzamosan némileg változott a korábbi nyitvatartási idő is. Ennek a lényege, hogy hétköznapokon délelőtt (6 és 12 óra között) nincsenek nyitva, azaz hétfőtől péntekig 15 és 21 óra között látogatható a törökfürdő. Hétvégén megmaradt a reggeli nyitás, de az is, hogy déltől kezdődően három órás technikai szünetet tartanak.

Az változatlan, hogy kizárólag 3 órás belépők válthatók a termálfürdőbe, viszont a jegyárak módosultak. Korábban hétköznapokon délelőtt és este (19 órától zárásig) olcsóbb, 2800 forintos jegyárakat kínáltak. A délutáni időszakban (15 és 19 óra között) volt drágább, 3500 forint a 3 órára érvényes belépő. Az újranyitás óta a 2800 forintos jegyár megszűnt, így minden időszakban 3500 forint a belépőár. A fürdőben SZÉP kártyával továbbra sem lehet fizetni.

Veli bej Fürdője Budapest