Augusztustól állítólag hétköznapokon is koedukálttá válik a Rudas törökfürdő részlege. Ezzel megszűnne a nőknek fenntartott keddi nap.

A Rudas Gyógyfürdő pénztáránál kifüggesztett tájékoztató szerint augusztustól megszűnik a keddi női nap. A hét második napján ugyanis jelenleg a törökfürdőt kizárólag nők vehetik igénybe. A magyarnarancs.hu-n arról írnak, hogy ez a terv sok hölgynek nem tetszik, ezért online petíciót indítottak a női nap megtartásáért.

A kifüggesztett tájékoztatón kívül egyelőre hivatalos közleményt nem adott ki a fürdőt üzemeltető társaság. A tiltakozók szerint nekik a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. azzal indokolta a döntés, hogy ezeken a keddi napokon alacsony a fürdő jegyárbevétele. A petíciót indítók viszont azzal érvelnek, hogy a keddi napok amúgy is gyenge forgalmúak lennének, ráadásul szerintük a felújításokat, javításokat rendre keddre időzítették, ami sokakat eltántorított a keddi fürdőzéstől.

Rudas törökfürdő

Rudas: augusztustól koedukált lehet a törökfürdő

A Rudas Gyógyfürdőt 2006-ig – hétköznapokon – hagyományosan kizárólag férfiak használhatták. Az egyenlő bánásmódot sértő gyakorlatot akkor – civil kezdeményezésre – megváltoztatták. Akkor eleinte fél napot jelöltek ki a hölgyeknek, majd az egész kedd kizárólagos női nappá alakult. (A többi munkanap megmaradt a férfiaknak). A tiltakozók szerint azért aggályos a törökfürdő koedukálttá nyilvánítása, mert ezzel párhuzamosan megmaradna a hétköznapokra érvényes fürdőruha nélküli használat, s ezzel szerintük kiszorulnának a nők a részlegből.