Szállodalánc tulajdonos, hévízi és sárvári hotelek alapítói, valamint az egyik legnagyobb hajdúszoboszlói befektető is szerepel a 100 leggazdagabb kiadványban.

A Napi.hu által összeállított 100 leggazdagabb kiadványban több olyan milliárdos vállalkozó is található, akiknek jelentős érdekeltségei vannak a hazai egészségturizmusban. Ez mindegyikük esetében valamelyik magyarországi gyógyhelyen, gyógyfürdő közelében működő szállodát, vagy szállodákat takar. A fürdők tulajdonosai közül senki nem került be a kiadványba, aminek a magyarázata az, hogy a hazai termál- és gyógyfürdők szinte mindegyike önkormányzati, vagy állami tulajdonban van. Az is szerepet játszik ebben, hogy a fürdőüzemeltetésnél sokkal jobb üzletnek számítanak a szállodákhoz kapcsolódó befektetések.

vendégéjszakaLesztinger Tamás: a Hunguest Hotels tulajdonosaként a 100-as listán a nyolcadik helyet foglalja el, vagyonát 79,5 milliárd forintra becsülték. A Hunguesthez 15 hazai és két külföldi szálloda tartozik, a cég hoteleket működtet többek között Bükfürdőn, Gyulán, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Tapolcán és Zalakaroson. Utóbbi településen a közelmúltig a cég üzemeltette a Hotel Damonát is, ami azonban május elsején visszakerült a régi tulajdonosához.

– Dunai György: a top 100-as lista 19. helyén végzett, vagyonát 30,4 milliárd forintra becsülték. Esetében nem a szállodaipar jelenti a fő csapásirányt, a tulajdonában lévő Betonút-csoport elsősorban az építőiparban érdekelt. Dunai érdekeltségébe tartozik ugyanakkor a két évvel ezelőtt több mint egymilliárd forintos árbevételt elérő Thermal Hotel Visegrád.

– Ináncsy Miklós: 14 milliárd forintos vagyonával a toplista 46. helyét foglalja el. Az Ináncsy család tulajdonában lévő cégeknek Hajdúszoboszlón több szállodájuk is van. Övék Szoboszlón az Aurum, az Aurum Family, a Park Hotel Ambrózia, az InHotel, valamint az Admirális Panzió és az Angyal Vendégház.

– Bálintfy Gábor: a lista 59. helyén szerepel, vagyonát 10,9 milliárd forintra becsülték. Az érdekeltségébe tartozik a sárvári Spirit Hotel, valamint a hévízi Hotel Carbona. Előbbit tavaly a Gault&Millau a legjobb magyar wellness szállodának választotta. A Carbona pedig kategóriagyőztes lett az Év Szállodája versenyben, és Magyar Termék Nagydíjat is kapott.

– Wicha József: a lista 64. helyén áll, vagyona 10,2 milliárd forintot tesz ki. A sárvári Spirit Hotel társtulajdonosa.