• A Palatinus három órával előbb fog zárni a hónap végétől.

  • Jelentősen változik a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő nyitvatartása, valamint a szolgáltatásaik köre is módosul és egyes medencék vizének hőfokát is lejjebb veszik.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. két létesítménye esetében is rövidebb nyitvatartásra állnak át. A Palatinus Gyógyfürdő jelenleg a hét minden napján 9 és 19 óra között tart nyitva. Ahogy a honlapjukon olvasható, október 27-től (csütörtöktől) három órával korábban fognak zárni, tehát 9 és 16 óra között lesz látogatható a Palatinus.

A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda esetében már október 17-től, azaz hétfőtől életbe lépnek a nyitvatartást érintő változások. A sport zóna nyitvatartási ideje nem változik, 6 órától este 8-ig lesznek nyitva. Viszont a wellness és gyermekvilág hétköznap zárva tart, hétvégén pedig két órával később, 12 órakor nyitnak és 20 órakor zárnak. A szaunavilág továbbra is a hét minden napján üzemel, de 10 óra helyett 12 órakor nyitnak és 20 órakor zárnak.

A Csillaghegyi fürdő Facebook oldalán részletesebben is kifejtik mindennek az okát. Mint írják, az energiaválság miatt kényszerülnek a nyitvatartási idő megkurtítására. Ezen felül pedig egyéb takarékossági intézkedéseket is hoztak. Így az úszómedence vizének hőfokát 25 Celsius-fokra, a tanmedence vizének hőmérsékletét pedig 30 Celsius-fokra csökkentették.

A zuhanyzókban 36 Celsius-fokos lesz a víz, a szaunavilágban lévő forró vizes merülőmedence jelenlegi 42 Celsius-fokos hőmérsékletét 1-2 Celsius-fokkal csökkentik. A fürdőt tetején lévő panorámamedence vize eddig 36-38 Celsius-fokos volt, de mostantól hideg vizes merülőmedenceként üzemel.

A gyermekmedencék vizének hőfokában és a medencék élményelemeinek a működésében nincs változás. Egyébként nem meglepő, hogy a Csillaghegyi fürdőben kellett ezt meglépni, hiszen itt nem forró termálvíz, hanem egy viszonylag hűvösebb ásványvízforrás biztosítja a vízellátást. Magyarán itt melegíteni kell a vizet.