• Idén nem nyitják ki a pusztaszentlászlói Aqua Barbara termálfürdőt.

  • A tulajdonos eladná a fürdőt, ami tavaly nyereségesen üzemelt.

Frissítés: az Aqua Barbara Termálfürdő 2020-ban újra nyitott.

A közel 600 lakosú Pusztaszentlászló Zala megyében található. A megyeszékhelytől, Zalaegerszegtől délre 26 kilométerre, Hévíztől pedig körülbelül 52 kilométerre. A település része volt a „zalai olajvidéknek”, az 1940-es években ugyanis kőolajat találtak a faluban. Termálkutat már az önkormányzat megbízásából fúrtak a 2000-es évek elején, 2009-ben pedig Aqua Barbara néven egy termálfürdőt adtak át, ami 2012-ben fedett résszel bővült, viszont mindig is csak szezonálisan üzemelt.

A zalai termálfürdőről egyébként két webkamera is elérhető az Időkép.hu-n. Azonban egy darabig mindkettőn csak az üresen árválkodó fürdőt nézegethetjük. Május közepén ugyanis bejelentették, hogy idén nem nyitják ki az Aqua Barbara termálstrandot és a hozzá kapcsolódó kempinget.

Még tavaly kora tavasszal megtaláltuk a fürdőt egy ingatlanos portálon és jelenleg is eladósorban van. Az irányár nem változott, ugyanúgy 660 millió forintért adnának túl az Aqua Barbarán, ahogy tavaly. Ezért a vevő egy 10 hektáros területhez jut, amin egy 800 négyzetméteres épület található. A termálvíz 50 Celsius-fokosan tör a felszínre a medencék vízfelülete pedig eléri az 1000 négyzetmétert.

Aqua Barbara termálfürdőA fürdőben hat medence található, köztük sport-, gyermek- és ülőmedencék. Ugyan gyógyvíz minősítéssel nem rendelkezik a pusztaszentlászlói termálvíz, viszont a hasonló vizek általában alkalmasak a mozgásszervi betegségek kezelésére.

A fürdőbe egyébként egy teljes árú felnőtt belépőjegy 2700 forintba került, a nyugdíjasoknak ugyanezért hétköznap 2000, hétvégén 2400 forintot kellett fizetni. Amíg működött, népszerű volt a létesítmény, főleg a megyeszékhelyről keresték fel sokan a termálstrandot.

Aqua Barbara termálfürdőA bezárás azért meglepő, mert a fürdőt üzemeltető Eurowild Kft. legfrissebb üzleti beszámolója szerint tavaly kifejezetten jó évet zártak. A cég 162 millió forint árbevétel mellett 66 millió forint nyereséget ért el. A Zalai Hírlap újságírójának az oldalát is fúrta a kíváncsiság, ezért megkereste Szabó Antalt, a fürdő tulajdonosát, aki különösebben nem akarta részletezni a bezárás hátterét. Annyit mondott, hogy kiölték belőle a motivációt, nyugdíjba vonult és befejezte a tevékenységét a térségben.

Pusztaszentlászló termálfürdőA megyei napilapnak Varga János, Pusztaszentlászló polgármestere még annyit elárult, hogy állítólag egy osztrák vevő érdeklődik a fürdő iránt. A település első embere mindenesetre reméli, hogy hamarosan új tulajdonosa lesz a létesítmények és jövőre már kinyithat a fürdő.

2012-ben, amikor átadták a fürdő fedett részét, még optimistán nyilatkozott a tulajdonos:


Ide kattintva megnézheti, hogy milyen lesz a harkányi fürdő csúszdaparkja!