• Kedvező árú a belépő, kitűnő a gyógyvíz, szép környezetben fekszik és rengeteg a visszajáró vendég.

  • Nem csodáljuk, hogy ennyire kedvelik a turisták ezt a fürdőt.

A termálfürdőkön belül érdemes azokat a büféket, éttermeket keresni, ahol a legtöbb német nyelvű vendég sürgölődik. Általános tapasztalat ugyanis, hogy ebben az esetben nem lövünk mellé, a németek és az osztrákok ugyanis mindig megtalálják maguknak a legjobb ár-érték arányú helyeket.

Igaz ez olyan szempontból is, hogy a német ajkú vendégek által kedvelt termálfürdőkkel szintén nem foghatunk mellé. Utóbbira jó példa lehet Hegykő, illetve ott található termálfürdő.

Hegykő érdekessége, hogy évről évre felbukkan a legnépszerűbb termálfürdős településekről szóló összeállításunkban. Tavaly például a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma alapján a hetedik legnépszerűbb termálfürdős településnek bizonyult az 1500 lakosú község.

Több mint 30 ezerrel több külföldi vendégéjszakát regisztráltak, mint Gyula és ezen a téren Zalakarostól sem maradtak el sokkal.

Hegykő termálfürdő Fedett fürdőHegykő rendkívül kedvelt a német, az osztrák, sőt a cseh turisták körében is. A sikerüknek valószínűleg több összetevője is van, ezek közé tartozhat a település kedvező elhelyezkedése, a kitűnő gyógyvíz, valamint az is, hogy a fürdő árai nincsenek elszállva (nemcsak az osztrák és a német pénztárcához viszonyítva, hanem még magyar viszonylatban sem).

Hegykő a Fertő tó közelében, Soprontól 20 kilométerre, Fertődtől 5 kilométerre fekszik. A településen 1969-ben fúrtak termálkutat, s 1500 méter mélyről közel 60 Celsius-fokos víz tört fel.

A fürdő 1972-ben nyitotta meg a kapuit és eleinte csak szezonálisan – május elejétől szeptember végéig – üzemelt. Manapság viszont már egész évben várják a vendégeket.

Hegykő gyógyfürdőA Hegykői Termálfürdő vize 2004-ben kapott gyógyvíz minősítést. Ez egyébként nem csoda, hiszen kifejezetten magas a víz összes oldott ásványianyag-tartalma, megközelíti a literenkénti 12 ezer mg-t. Kevés olyan fürdő van Magyarországon, ahol ennél is magasabb a víz ásványianyag-tartalma.

A hegykői gyógyvizet ízületi műtétek, csonttörések utókezelése, urológiai és nőgyógyászati gyulladások, idült mozgásszervi betegségek, bőrgyógyászati problémák esetén javasolják. A víz párája belélegezve segíthet enyhíteni a légúti panaszokat, ugyanakkor ivókúrához nem javasolják.

Hegykő termálfürdőA fürdőben összesen nyolc medence üzemel, ezek közül az egyik szabadtéri gyógymedence és a egyik – szintén kültéri – termálmedence, valamint a fedett részben lévő termál- és wellnessmedencék egész évben üzemelnek. A termálfürdő egyébként egy évben csak két nap – december 24-én és 25-én – tart zárva.

Hegykő kedveltségéhez hozzájárul, hogy bár szálloda nincs a településen, de panziókból, vendégházakból, apartmanokból rendkívül széles a választék, valamint a fürdőhöz is kapcsolódik egy kemping.

Nyáron kiszámoltuk, hogy az átlagos termálfürdős jegyár 2204 forint. Nos, a hegykői fürdő árai ez alatt maradnak.

Ahhoz képest, hogy az osztrák határ közelsége és a külföldi vendégsereg miatt elszállt jegyárakra számítanánk, egy felnőtt napi belépő csak 1700 forint, a diákjegy 1350 forint, a 6-14 éveseknek váltható gyerekjegy pedig 1000 forintba kerül.

Ugyan a parkolásért 500 forintos napidíjat kérnek, de ezt egyértelműen feltüntetik a fürdő honlapján, nem sunnyogják el, mint némelyik fürdő.

Hegykő termálfürdőA termálfürdőhöz gyógyászati részleg is tartozik és társadalombiztosítási támogatással is elérhetők a kezelések. Jelenleg a fürdőben tb-támogatással a medencefürdő, az iszappakolás, az orvosi gyógymasszázs, a vízsugármasszázs és a víz alatti csoportos gyógytorna érhető el. A fizetendő önrész mértéke már-már szürreálisan alacsony: a medencefürdő 269 forint, az iszappakolás 147 forint, a gyógymasszázs 218 forint, a vízsugármasszázs 121 forint, a csoportos gyógytorna 81 forint.

A fentiek fényében már nem is annyira meglepő, hogy miért kedvelik ennyire a vendégek a Hegykői Termálfürdőt. Előbb-utóbb talán már a fürdő bővítése is időszerű lenne.