• Egyes termálfürdők már ezen a héten is olcsóbb belépőkkel várják a vendégeket.

  • Akár jelentősebb összeget is spórolhatunk főszezonon kívül a belépőn, ráadásul ilyentájt már nincs akkora tömeg a fürdőkben, mint a tanítási szünet idején.

A termálfürdők egy része szezonális árazást alkalmaz. Magyarán nem ugyanazok a jegyárak vannak érvényben egész évben, hanem nyáron, illetve a tanítási szünetek idején drágább, szezonon kívül pedig olcsóbb belépőket kínálnak. Ezt a különbséget egyébként sok esetben az is indokolja, hogy eltérő a kínálat, ősztől kezdődően már kevesebb medence tart nyitva.

A szezonálisan árazó fürdők egy részében csak szeptember közepe, vagy vége táján térnek át az olcsóbb árakra, azonban akad néhány termálfürdő, ahol már most, szeptember elején is olcsóbban fürdőzhetünk. Ez utóbbiak közül gyűjtöttünk össze néhányat.

A Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő három szezont különböztet meg a jegyárak terén: főszezon, elő- és utószezon, valamint holtszezon. A főszezon náluk már véget ért augusztus 29-én, jelenleg már az utószezoni árak vannak érvényben egészen szeptember végéig. Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy kültéri medencés felnőtt belépő most 2300 forint helyett 2100 forintba, hétvégén 2400 forint helyett szintén 2100 forintba kerül. Az új fedett élményfürdőbe is érvényes felnőtt jegyek ára pedig hétköznap 3600-ról 3300 forintba, hétvégén 3800-ról 3400 forintra csökkent. Arányaiban hasonlóan csökkentek az árak az ifjúsági és a nyugdíjas jegyek esetében is.

Szeptember elseje óta már a szezonon kívüli jegyárak vannak érvényben a Ceglédi Gyógyfürdőben. Ez kisebb medenceválasztékot jelent, de az árak is jóval olcsóbbak lettek. Például a 2500 forintos felnőtt belépő 1800 forint, a 16 óra utáni teljes árú jegy pedig 1800 forint helyett 1300 forintba kerül.

A hajdúszoboszlói Aqua-Palace élményfürdőben hétköznap spórolhatunk. Júliusban és augusztusban ugyanis a hét minden napján a hétvégi jegyárak voltak érvényben, szeptember elseje óta azonban hétfőtől péntekig visszatértek az olcsóbb belépők. A felnőtt élményfürdő belépőt így 4100 forint helyett már 3500 forintért megkaphatjuk. Diákoknál ugyanez: 3000 forint helyett 2400 forint, gyerekeknél 1900 forint helyett 1400 forint.

A strandmedence és az óriáscsúszda ugyan már nincs nyitva a Lipóti Termálfürdőben, viszont cserébe augusztus 30. óta olcsóbbak a belépőjegyek is. A felnőtt jegy 3900 forint helyett 3600 forintba kerül, a gyerek jegy esetén a főszezoni 3200 forintos árhoz képest most 2900 forint a jegyár. A 2 felnőtt, 1 gyermek esetén érvényes családi belépőnél pedig közel ezer forintot lehet megfogni: 10.200 forint helyett 9300 forint.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőben a kiemelt időszakokban drágábbak a belépők. Ezek az időszakok nagyjából az iskolai tanítási szünetekkel esnek egybe. Ennek megfelelően szerda óta már a normál jegyárak érvényesek. Ez egy felnőtt napijegynél 4900 forint helyett 4200 forintos árat jelent, a nyugdíjas belépőknél pedig 2900 forint helyett 2200 forintot. Ráadásul a jövő héttől visszatér a “nyugdíjas kedd” akciójuk, ami azt jeleneti, hogy az úgynevezett ONYFI igazolvánnyal rendelkezők még ebből a 2200 forintos árból is kapnak 50 százalék kedvezményt. A keddi akció továbbra is a tanítási szüneteken kívül lesz érvényes. Egy főszezonra eső kedd 2900 forintjához képest az 1100 forint azért már egész jelentős kedvezménynek számít.