-
Igazi ritkaságnak számít az egerszalóki fürdő mellett található sódomb, ami valójában nem is sódomb.
-
Az egyszerűség kedvéért kapta ezt a közkeletű elnevezést.
A magas ásványianyag-tartalmú termálforrások esetén problémát jelentenek a vízből kiváló és a csővezetékekben lerakódó ásványok. Néhány évvel ezelőtt például Bükfürdőn emiatt kellett új termálkutat fúrni, ide kattintva az akkori cikkben egy fotót is megnézhet a csaknem eltömődött termálvizes vezetékről. Ugyanakkor a körülmények szerencsés együttállásakor ebből a problémából egy különlegesség is kialakulhat…
Egerszalókon 1960-as évek elején találtak termálvizet. A kutat domboldalon alakították ki, ahonnan a víz egy részen szabadon folyhatott a lejtőn. Ez az évek során természetes módon – majd egyre inkább irányítottan – egy különleges képződményt alakított ki, amit az egyszerűség kedvéért a sódomb elnevezéssel illettek.
Valójában ez mésztufa, ami a felszínre kerülő, majd lehűlő termálvízből válik ki. A felszínre kerülő vízben ugyanis az oldott kalcium-hidrogén-karbonátból kalcium-karbonát – azaz mészkő – válik ki. Ez a folyamat annál gyorsabb, minél előbb távozik a vízből az oldott szén-dioxid, ezt pedig a víz hűlése segíti elő. A vízből kiváló mészkő eleinte puha lesz, majd fokozatosan megszilárdul, az ezen látható „színes” részek pedig a kifolyó vízben gyorsan megtelepedő algáknak köszönhetők. Ezek egyébként szintén segítik a mészkő megszilárdulását, ugyanis csökkentik a víz szén-dioxid tartalmát.
Az egerszalóki mésztufa igazi ritkaság. Hasonló képződmény található a törökországi Pamukkaléban, ami a világörökség részének is számít. (Egyébként a törökök sem mésztufának hívják ezt, hanem ők is hasonlították valamihez, a pamukkale szó ugyanis gyapotkastélyt jelent). Továbbá az Egyesült Államokban lévő Yellowstone Nemzeti Parkban találni hasonló mésztufa képződményt.
Fotók: H. Szabó Sándor