• A magas sótartalmú víz folyamatosan eltömítette az egyik termálkutat, egyre kockázatosabbá vált a felújítása, ezért új kutat kellett fúrni.

  • Mennyiben különbözik a most talált termálvíz a korábbitól?

Még októberben írtunk arról, hogy megkezdődött egy új termálkút fúrása Bükfürdőn. A 102 millió forintba kerülő munkálatokat az tette szükségessé, hogy az egyik – az AVIA töltőállomás közelében található – termálkút már nagyon elöregedett. A Büki Híradó beszámolója szerint decemberben siker koronázta a kutatófúrást és 1130 méter mélyen termálvizet találtak.

A helyi televízió hírműsorának Németh Csaba, a Büki Gyógyfürdő Zrt. műszaki igazgatója beszélt a termálkút fúrásának a részleteiről. A szakember elmondta, hogy a most kiváltandó, 3-as számú termálkutat 1972-ben fúrták. A probléma az volt, hogy a magas ásványianyag-tartalmú víz miatt újra és újra vízkőlerakódások keletkeztek a 11 centiméter átmérőjű csövek falán. (A hírműsor egyik felvételén is látszódik ez a lerakódás).

büki termálkútA lerakódások miatt a kút nyomása és vízhozama egy idő után lecsökkent. Németh Csaba elmondta azt is, hogy ez nem érte őket váratlanul, hiszen már a kezdetektől fogva szembesültek a problémával. Emiatt a 3-as termálkutat 1984-ben, 1991-ben, 2000-ben, 2002-ben is javították egy átfúrásos módszerrel. Azonban bizonyos számú felújítás után sérülhet a cső, ezért elkerülhetetlen volt egy új kút fúrása.

Bükön két vízadó réteg van: egy Devon-kori és egy Felső-Pannon kori. A mostani kút az előbbi réteget érinti, ami várhatóan 7000 mg/liter ásványianyag-tartalmú vizet ad. Az első mérések alapján a várakozásoknak megfelelő a kút vízhozama, hőmérséklete és nagy valószínűséggel ugyanolyan minőségű vizet ad, mint a korábbi termálkút. A település honlapján arról írnak, hogy tavasszal már a büki termálfürdő is használatba veheti az új termálkút vizét.

Itt megtekintheti a teljes tudósítást: