• Közel egymilliárd forintról indul a Szilva Termálfürdő licitje.

  • Korábban egy külföldi befektető érdeklődött a fürdő iránt.

Ajánlattételi felhívást tettek közzé Vásárosnamény honlapján. Ebben a Szilva Termálfürdőt kínálják eladásra egy február elsején rendezendő licittárgyalás során. A tehermentes, önkormányzati tulajdonú ingatlan induló ára 959 millió forint, s erre tehetnek ajánlatot az érdeklődők 10 millió forintos licitlépcsőkkel. Az önkormányzati határozatban felhívják arra is a figyelmet, hogy a Magyar Államnak elővásárlási joga van az ingatlanra, azaz a végleges áron a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. lecsaphat a termálfürdőre, ha akar.

A kiírásból nem derül ki, hogy a vásárosnaményi önkormányzat miért szeretne megválni a Szilva Termálfürdőtől. Filep Sándor polgármester a Szon.hu-nak arról beszélt: korábban egy külföldi befektető érdeklődött a fürdő iránt, s most kiderül, hogy valóban komolyak-e a terveik.

A Szilva Termálfürdőt 2007 novemberében nyitották meg, s a vize 2014-ben kapott gyógyvíz minősítést. Az egész évben üzemelő fürdőben fedett, élményelemekkel felszerelt termálmedence, gyermekmedence, tanmedence, valamint egy nagy kültéri termálmedence is található. Mindezeken felül szolárium, sószoba, szauna, gőzkabin is a vendégek rendelkezésére áll, valamint különféle masszázsok is elérhetők a termálfürdőben.

Szilva Termálfürdő VásárosnaményItt megnézheti a Szilva Termálfürdő tavaly készült bemutató videóját: