• A Víz Világnapja alkalmából jövő szerdán gyógyvízáldást tartanak a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben.

  • Déltől ingyen lehet belépni a fürdőbe.

2023. március 22-én, a Víz Világnapja alkalmából gyógyvízáldás lesz a kiskunmajsai Jonathermál Gyógy- és Élményfürdőben. 14 órakor dr. Bábel Balázs érsek fogja megáldani a fürdő gyógyvizét.

Ráadásul ezen a napon 12 órától a vendégek térítési díj nélkül léphetnek be a fürdőbe, ahol a szolgáltatások zárásig – 19 óráig – állnak a rendelkezésükre. Ugyanezen a napon lesz annak a rajzpályázatnak is az eredményhirdetése, amit még korábban hirdettek meg a helyi és környékbeli gyerekek részére.

A Dél-Alföldön, Kecskeméttől 50 kilométerre délre található fürdő egyébként kifejezetten értékarányos szolgáltatást nyújt, az ilyen alkalmakon kívül is érdemes felkeresni. 3000 forint a felnőtt napijegy, 2500 forint a diák és nyugdíjas belépő, amiért a gyógyfürdő, az élményfürdő szolgáltatásai, továbbá szauna, gőzkabin, jakuzzi, sókamra is a vendégek rendelkezésére áll.

Ezeken belül is sokak kedvence a Jonathermál gyógyvizes fürdőcsarnoka, ahol 36 és 38 Celsius-fokos vízzel töltött ülőmedencék mellett egy 25 méteres úszómedence is található. Utóbbit is gyógyvízzel töltik, ami ritkaságnak számít.

Jonathermál termálfürdő Kiskunmajsa

A fürdő 1987-ben kapott gyógyvíz minősítést, 1988 óta számít gyógyfürdőnek, 2015 óta pedig gyógyhelynek. A nátrium-hidrogénkarbonátos kiskunmajsai gyógyvíz igazoltan hatásos a degeneratív mozgásszervi elváltozások, az idült gyulladásos mozgásszervi megbetegedések, a lágyrész-reumatizmus, egyes nőgyógyászati betegségek esetén. Ezen felül a műtéteket és töréseket követő rehabilitációt is segíti. A víz gyógyhatását pedig a fürdőben igénybe vehető gyógyászati szolgáltatások tovább fokozzák.

Kiskunmajsa Jonathermál gyógyvizes medence

Itt olvashat három, hamarosan újranyitó termálfürdőről. Mindhárom jó választás lehet.

Fürdőtipp: Csiszta Fürdőről itt olvashat érdekességeket.