• Már nem kell sokat várni és újabb termálfürdők kezdik meg a 2023-as szezonjukat.

  • Április elején egy gyógyfürdő és két szezonális termálstrand is megnyitja kapuit.

Április elsején, reggel 9 órakor nyit a Borgátai Termálfürdő. A Sárvár közelében fekvő, 1968 óta működő fürdőben szabadtéri medencék állnak a vendégek rendelkezésére. A termálfürdő kedvelőinek érdemes lesz már a nyitás hónapjában ellátogatniuk Borgátára, ugyanis május elsejéig még a tavalyi jegyárak lesznek érvényben. Azaz felnőtteknek 2000 forintba, nyugdíjasoknak 1750 forintba, gyerekeknek 1000 forintba kerül a belépőjegy. A zárás előtti három órában pedig még olcsóbb jegyeket is kínálnak. Ezek manapság már nagyon baráti jegyárnak számítanak.

Fontos változást is tartogat ez az év, ugyanis ősszel a termálfürdő működtetése átkerül a tulajdonos önkormányzathoz. A község tervei között szerepel, hogy megteremtik a fürdő egész éves működésének a feltételeit. Itt elolvashatja, hogy Borgáta polgármestere mit mondott ennek kapcsán a Termál Online-nak.

A Dunaföldvári Gyógyfürdő alapesetben egész évben üzemel, azonban az energiaköltségek drágulása miatt tavaly év vége óta zárva tartanak. Február végén viszont bejelentették, hogy a korábbi terveknek megfelelően április 1-jén újranyitják a gyógyfürdőt, ami ekkortól kezdve minden egyes nap 8 és 18 óra között tart nyitva. A fürdőben továbbra is elérhető lesz számos fürdőgyógyászati kezelés, – társadalombiztosítási támogatással is – így a vendégeket medencefürdővel, orvosi gyógymasszázzsal, tangentorral, iszappakolással, víz alatti csoportos gyógytornával is várják.

A Jászszentandrás Termálfürdő és Kemping újranyitására is már csak húsvétig, egészen pontosan április 7-ig kell várni. Első körben a termálvizes medence, a jakuzzi és a szauna lesz elérhető. Ahogy az időjárás engedi, úgy nyitják meg a többi medencét, az igazi strandidény pedig majd június közepén kezdődik. Itt elolvashatja, hogy az idei terveikről mit mondott a fürdő ügyvezetője.

termálmedence Jászszentandráson

A hazai fürdőkben tartott éjszakai fürdőzésekről itt tájékozódhat.