• Jelen állás szerint december második felében megnyitják a barlangfürdőt.

  • Azért egy fogadásban a vesénket nem raknánk fel erre, ugyanis már jó ideje csúszik az átadás.

  • Lehet, hogy gyógyhely lesz Demjén.

UPDATE: 2015. január 31-én nyit a fürdő. Ide kattintva talál róla képeket!

December második felében elvileg megnyitják a demjéni Cascade Barlangfürdőt. Legalábbis pár napja egy kérdésre válaszul ezt írták a termálfürdő Facebook oldalán:Demjén mikor nyit Azért ne lepődjön meg, ha majd nem tud a barlangfürdőben szilveszterezni, a beruházás ugyanis egy ideje már csúszásban van. Ahogy augusztusban összefoglaltuk: eredetileg 2013 végére ígérték, majd idén tavaszra, aztán nyárra, aztán szeptemberre. Augusztusban pedig egy “Októberre csúszott a demjéni barlangfürdő átadása” címmel vertük át az olvasóinkat.

Demjéni Termál Völgy

Demjén: fotó az építkezés korai fázisából

A fürdő egy Facebook bejegyzésben korábban arra célzott, hogy nem olyan egyszerű egy ilyen létesítmény megépítése, ezért csúsznak. Ez valóban így is lehet, hiszen a korábban az építkezésről közölt fotókon is látszik, hogy nem egy szimpla fürdőépületről van szó, indulásként egy fél domboldalt le kellett bontaniuk. A megyei napilap korábbi cikkéből pedig tudni lehet, hogy többször is át kellett tervezni a barlangfürdőt, de még egy beomlás is nehezítette a munkákat. (Lejjebb görgetne megnézhet egy videót a barlangfürdő látványterveiről).

Demjén FürdőElejtett nyilatkozatokból egyébként úgy sejteni, hogy Miskolctapolcán nem különösebben örülnek annak, hogy lesz még egy barlangfürdő az országban. Valószínűleg ez annyira kellett nekik, mint üveges tótnak a hanyattesés. Elég csak arra gondolni, hogy az új barlangfürdő földrajzilag is közel esik hozzájuk (egy órás út autóval).

Eddig a barlangfürdő fogalom egyértelműen Miskolctapolcához kapcsolódott (a wikipédia szócikk is róluk szól), olyan egyedi attrakciónak számított, ami szinte önmagában eladta a fürdőt a turisztikai piacon. Persze ezt úgy is lehet nézni, hogy az erősödő verseny jelentette nyomás segíthet ösztönözni a miskolctapolcai fejlesztéseket is. Egyébként maga a barlangfürdő kifejezés nincs levédetve, így szabadon használhatják a demjéniek.

Gyógyhely lesz Demjén?

A demjéni képviselő testület szeptemberben tárgyalt arról, hogy kezdeményezzék-e a gyógyhellyé nyilvánításukat. Az ötletet a termálfürdő, a leendő barlangfürdő és a Cascade szálloda tulajdonosa vetette fel. Manapság meglehetősen divatos dolog lett a gyógyhely titulus megszerzése, ami nem véletlen, hiszen presztízst és pályázati forrásokat is jelent. Az ötletgazdák szerint a minősítést kérhetnék csak a fürdőre és a környékére, vagy az egész településre. A képviselők látatlanban is az utóbbit preferálnák, viszont meglehetősen nagy higgadtsággal kezelték a kérdést az ülésről szóló jegyzőkönyv szerint.

Végül arra jutottak, hogy jó lenne pontosítani, hogy a minősítési eljárás mennyibe kerülne, ezért elvi támogatásukat adták az ötlethez. Viszont a polgármestert (akit amúgy azóta újraválasztottak) és a jegyzőt megbízták, hogy tájékozódjon részletesebben is a kérdésről.