• Kedd éjjel végre felszállt a füst, ahogy az sejthető volt, szerdától nem látogathatók a fürdők.

  • A fürdőkben elérhető gyógyászati kezelések nincsenek a tiltólistán, de kérdéses, hogy ezt mennyi fürdő fogja fenntartani önmagában.

Hétfő délelőtt óta lehet tudni, hogy szerdától kezdődően szigorítások lépnek életbe a koronavírus-járvány miatt. Ezek közé tartozik, hogy a szállodák nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti utazókat. Illetve a szabadidős létesítményeknek, köztük a fedett uszodáknak be kell zárniuk.

Azóta várta mindenki a friss Magyar Közlönyt, hiszen a konkrét kormányrendelet ebben olvasható. Nem volt például világos, hogy akkor ez a szabály most tényleg csak a fedett uszodákra vonatkozik-e, vagy minden fürdőre.

A fürdők körében is érezhetően nagy volt a bizonytalanság. Jó néhány termálfürdő napközben már bejelentette, hogy nem nyitnak ki szerdától, de sokan kivártak. Nos, a kedden, 22 óra után kiadott Magyar Közlöny szerint a fürdők szerdától már nem látogathatók.

Ahogy írják:

„A szabadidős létesítmények használata tilos, beleértve különösen a fitnesztermeket, fedett uszodákat, múzeumokat,
könyvtárakat, mozikat, állatkerteket és korcsolyapályákat.”

Ezt persze eddig is tudtuk, de itt jön a lényeg:

„A szabadidős létesítményekre vonatkozó védelmi intézkedések

12. § (1) Az e rendeletben meghatározott kivétellel tilos
a) az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott eseménynek, függetlenül annak
nyilvánosságától (így különösen színház, tánc-, zeneművészet, cirkusz),
b) a mozinak,
c) az edző- és fitneszteremnek,
d) az uszodának,
e) a közfürdőnek,
f) a jégpályának,
g) az állatkertnek, a vadasparknak,
h) a kalandparknak, a vidámparknak,
i) a játszóháznak és

(…)

a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás.”

Ami egyébként nem szerepel a tilalmi listán, azok a gyógyászati kezelések. Elvileg ezt a fürdők fenntarthatják, ha akarják. (A többség valószínűleg nem akarja). Ezzel kapcsolatban valószínűleg a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása lesz a mérvadó.

Frissítés: több fürdő is fenntartja a gyógyászati kezeléseket.