• A hónap második felétől nyithatnak a fedett fürdők is, miután véget ér a különleges jogrend.

  • Ideje volt, mert az eddigi szabály sok fürdőt nehéz helyzetbe hozott.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet. Ezt követően a színházak, múzeumok, mozik és fürdők kinyithatnak.

A miniszter ugyan nem részletezte ezen túlmenően a fürdőkre vonatkozó kitételt, de nyilván a fedett fürdők nyitásának a lehetőségéről van szó. A piacon jó ideje terjedtek pletykák arra vonatkozóan, hogy erre legkésőbb június folyamán sor kerül. Sőt, még arról is lehetett hallani, hogy ezt a döntést akár még pünkösd előtt megléphetik, de ez végül nem valósult meg. Ettől függetlenül már május vége óta találni olyan fürdőt, ahol a fedett részleg is üzemel.

Ez a változtatás már nagyon érett, hiszen a szabadtéri fürdőkre vonatkozó engedmény nem volt ideális sok létesítmény számára. A fedett egységgel is rendelkező fürdők döntő része egyszerűen nem működtethető gazdaságosan pusztán a kinti medencékkel. A kizárólag fedett részleggel rendelkező fürdők pedig – elvileg – meg sem nyithattak. Ráadásul, ha nyitva vannak a belső medencék, akkor az emberek is jobban szétoszlanak az egyes medencék között, így jobban tartható a védőtávolság.

termálfürdő termálmedenceAzt egyébként a fenti bejelentésből még nem tudni, hogy a fürdőkre vonatkozó egyéb szabályokon enyhítenek-e. Az egyik ilyen a beengedhető, illetve a medencékben tartózkodó vendégek számára vonatkozik. A másik pedig a gyógyvizes, töltő-ürítő rendszerű medencék működését tiltja, kivéve, ha rendelkeznek engedélyezett fertőtlenítési eljárással.

Mi most azt tippelnénk, hogy a beengedhető vendégszámra vonatkozó korlátozás megmarad, vagy maximum csak kicsit enyhül, de a gyógymedencés szabályozásnál enyhítés várható. Mindenesetre pár nap múlva okosabbak leszünk ezen a téren.