• Az elmúlt években több fejlesztés is megvalósult a Brigetio Gyógyfürdőben.

  • Remélhetőleg új termálkutat tudnak fúrni, távlatilag pedig egy fedett élményfürdőt is szeretnének építeni.

Jól jönne a Brigetio Gyógyfürdőnek egy új hideg vizes, valamint egy meleg vizes kút, ugyanis olykor meglehetősen hosszadalmas a medencék feltöltése. Erről Kovács Károly, a fürdő ügyvezető igazgatója beszélt a Komáromi Televíziónak. A szakember elmondta, hogy a hideg vizes kút hozamát várhatóan már idén tudják növelni. A város pedig pályázatot nyújtott be egy új termálkút fúrására. Ez megoldaná a jelenlegi, vízhozammal kapcsolatos problémájukat, valamint tartalékkútként is szolgálhatna.

Ahogy más fürdők esetében történt, úgy a Brigetio Gyógyfürdő nyári hónapjainak a forgalmára is rányomta a bélyegét a viszonylag hűvös, csapadékos időjárás. Emiatt a nyári főszezonban – az egy évvel korábbihoz viszonyítva – 20 ezerrel kevesebb vendégük volt. Viszont ezt némileg kompenzálta a napos és meleg szeptember, amikor négyezerrel nőtt a fürdővendégek száma.

Brigetio TermálfürdőÖsszességében azért a Brigetio Gyógyfürdő vendégforgalma éves szinten emelkedést mutat. S remélhetőleg néhány év alatt elérik a válság előtti szintet. A fürdővezető beszélt arról, hogy ennek érdekében az elmúlt években számos fejlesztést valósítottak meg, részben saját forrásból, részben az önkormányzat segítségével. Ezek közé tartozik az új beléptetőrendszer, az öltözőszekrényes cseréje, a vizesblokkok és a zuhanyzók folyamatos felújítása.

Brigetio GyógyfürdőJelentős bővítések történtek a szaunák terén, hiszen külső szaunakertet építettek, ahol egy különleges rönkszauna áll a vendégek rendelkezésére. Emellett felújították a belső szaunateret is, gőzfürdőt, sószobát építettek.

Komárom rönkszauna fürdőKovács Károly a távlati terveik kapcsán arról beszélt, hogy jól jönne valamilyen élményfürdős fejlesztés, bár ehhez sajnos jelenleg uniós fejlesztési forrás nem áll rendelkezésre. Pedig különösen a szeptembertől májusig tartó időszak vendégforgalmán dobna sokat az, ha fedett élménymedencéik is lennének.