• Felújításokat, új szolgáltatások bevezetését tervezik és minden téren javítanának a minőségen.

  • Publikálták a büki fürdő öt évre szóló fejlesztési stratégiáját.

Az ország harmadik legnépszerűbb termálfürdős üdülőhelyének számító Bükfürdőn számos fejlesztés várható a következő időszakban. Ahogy nemrég írtuk, idén felújítják a félig fedett Szent Kelemen gyógymedencét, majd nekikezdenek a fedett gyógyfürdő modernizálásának is.

Azonban a termálfürdő fejlesztését illetően nemcsak egy-egy évre terveznek előre, hanem távlatibb céljai is vannak a vezetőségnek. Ez derül ki abból, a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiából, amit nemrég tettek közzé a fürdő honlapján. A tervezet nyilvános publikálásának apropóját az adja, hogy március 22-én egy büki lakossági fórumon fogják megvitatni a fejlesztési célokat.

büki gyógyvízAz öt évre szóló fejlesztési stratégiából eléggé sok minden kiderül arról, hogy mennyire változhat meg 2023-ra a jelenlegi Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum. Amit például jelenleg is erősségüknek tartanak: nagy múltú, ismert gyógyfürdőről van szó, a gyógyvíz ásványianyag-tartalma egyedülállóan magas, a strandi rész tágas, nagy területű. Emellett adott a kiváló orvosi szaktudás és a kiterjedt, gyógyvízalapú kezelési kínálat.

A tervezett fejlesztések terén sok már folyamatban van, de jó néhány majd a következő években valósulhat meg. Többek között ezek közé tartozik a korszerű beléptető- és fizetési rendszer kialakítása, a strandfürdő kínálatának fejlesztése és megújítása, a gyógyfürdő teljes körű felújítása. Egy új zónát is kialakítanának: spa, relaxációs és terápiás központot, ami a magyar piacon unikális lenne.

Egységesítenék a vendéglátóegységek megjelenését, termékkínálatát. A kempinget mobilházakkal és glampinggel bővítenék (a glamorous és a camping szavak összevonásából származik a glamping elnevezés, a gyakorlatban luxusfelszereltségű mobilházat, vagy sátrat jelent, Nyugat-Európában nagyon kedveltek és felkapottak ezek a szállások – szerk.).

Mindezek mellett bővítenék/átalakítanák a parkolókat, felújítanák a fizioterápiás intézetet, új gyógyászati szolgáltatásokat vezetnének be, korszerűsítenék a kültéri- és beltéri medencéket, valamint a csúszdaparkot, sportarénát alakítanának ki a strandon és egy új kültéri élménymedencét is építenének.

Összességében minden újdonság a minőség javítása felé hatna, de úgy, hogy a bükfürdői termálfürdő megőrizze a jó ár-érték arányát. Ezáltal pedig kiegyensúlyozottabb, a szezonalitástól kevésbé függő lehet a vendégforgalmuk. Mindezt egy „ilyen volt, ilyen lesz” képpel is illusztrálták.

Bükfürdő tervek