• A megkérdezett termálfürdők vendégforgalma nőtt a nyár első hónapjában.

  • A június még a hűvösebb május miatti kiesést is bőven kompenzálta.

  • Kedvezően alakul a fürdőkhöz közeli szálláshelyek kihasználtsága is, néhol már most beteltek a férőhelyek augusztus 20-ra.

A tóparti strandokkal szemben a termálfürdők nagy előnye, hogy a hűvösebb nyári időben is jó kikapcsolódást jelenthetnek. A medencék vize ilyenkor is kellemesen meleg, esőben pedig be lehet húzódni – ha van – a fedett részekre.

Ettől függetlenül azért az időjárás alakulása a termálfürdők nyári forgalmát is alapvetően meghatározza. Hiába vannak fedett részek, azért strandi medencék kellemesen meleg, napos időben vannak teljesen kihasználva. Így ha a termálfürdők nincsenek is annyira kiszolgáltatva az időjárásnak, mint mondjuk egy balatoni strand, azért vendégforgalmi szempontból nekik is a kánikula kedvez.

Tavaly a június és a július elején volt hűvösebb idő, majd melegebb időszak jött. Idén eddig fordított a helyzet, mert júniusban és július első hetében kifejezetten jó idő volt, július második hete viszont esőt és hideget hozott.

Mindenesetre a nyár eddigi részével a megkérdezett fürdők többsége elégedett volt a vendégforgalom szempontjából.

Hungarospa Hajdúszoboszló strand nyárHajdúszoboszló
Meleg időben már májusban is megtelnek a strandok, de idén az időjárás azért közbeszólt. A hajdúszoboszlói Hungarospa fürdőnek ehhez képest nem is hozott rossz forgalmat az idei május, hiszen 2018 májusához képest még a rossz idő ellenére is csak 5 százalékkal volt kevesebb vendégük. Viszont, mint a Hungarospától megtudtuk, az ezt követő időszak annyira erősnek bizonyult, hogy július elejéig nemcsak behozták az lemaradást, hanem már 2-3 százalékkal nőtt is a tavalyihoz képest a vendégforgalmuk.

A kánikulának érdekes módon a szállodák forgalmára is azonnali hatása van. A Hajdúszoboszlón található, négycsillagos Hotel Délibábnál azt tapasztalják, hogy a nagy melegek idején megugornak a last minute foglalásaik. Ennek az oka, hogy a jó időt látva sokan útnak indulnak és sokszor csak menet közben foglalják le a szállásukat.

A Hotel Délibáb esetében egyébként hagyományosan a július 15. és augusztus 20. közötti bő egy hónap a nyár legtelítettebb időszaka és ezen belül is kiugróan erősnek számít augusztus első hete.

A hosszú hétvége miatt kiemelt időszak augusztus 20. is. A Hungarospa Thermal Hotelben például már nincs szabad szobájuk az ünnep környékére. A Hotel Délibábnak még vannak ugyan szabad szobái augusztus 20-ra, de nagyon fogynak a férőhelyeik, például a családi szobáik már megteltek.

A korábbi évek tapasztalatai alapján a Hotel Délibábnál azt mondták, hogy augusztus 20-a után általában mérséklődik a telítettség, bár külföldi – lengyel és román – vendégek érkezése miatt már arra is volt példa, hogy a nyár vége is ugyanolyan telt házas volt, mint augusztus 20-a.

Hotel Délibáb HajdúszoboszlóIgal
Az Igali Gyógyfürdőben a várakozáson felül indult a nyári strandszezon, amit jól szemléltet, hogy pünkösdkor jelentősen megdőlt mind a napi, mind a hétvégi látogatottsági rekord is a fürdőben. A májusi hűvös időjárást követően júniusban már az évszakhoz illő nyári hőmérséklet is kedvezően befolyásolta a vendéglétszámot. A gyógyfürdő közel 25 ezer fürdővendéget fogadott az első nyári hónapban, amivel még a tavalyi júniusi látogatószámot is sikerült túlszárnyalnunk.

Azonban érdekes módon az extrém meleg időjárás miatt június utolsó és július első hetében érezhetően kevesebb vendégük volt, mint korábban. Ennek fő oka az lehet, hogy a Balaton vize már a kisgyermekes családok számára is élvezető hőfokúvá melegedett, így sokan valószínűleg inkább a természetes vízpartot részesítették előnyben ebben az időszakban. (Erről nemrég itt írtunk bővebben).

Emellett az utóbbi években már azt is megfigyelte a fürdő vezetősége, hogy az emberek utazási szokásai némileg megváltoztak és gyakorlatilag a szabadságok zömét július közepétől augusztus végéig tartó időszakban veszik ki. Így majd a fürdő szempontjából is ez lesz az igazi főszezon.

Igali termálfürdőNyíregyháza

A megyeszékhely fürdőit üzemeltető Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.-től megtudtuk, hogy az idei szezon különösen jól indult Nyíregyházán. Az Aquarius Élmény- és Parkfürdőt majd 15 ezerrel több vendég látogatta meg az év első felében, mint 2018 hasonló időszakában. Júniusig ez a létszám meghaladta a 45 ezer főt, ami igen magas vendégszám ahhoz képest, hogy a szabadságolásos időszak még el sem kezdődött.

Az egyes fürdők forgalmára az is hatással van, hogy eltérő vendégkört vonzanak. A Júlia fürdő például a belvárosban helyezkedik el, emiatt inkább a városlakók, a törzsvendégek kedvelt kikapcsolódási helye. A fürdőben egyébként tavaly volt egy jelentősebb felújítás, amelynek keretén belül megújult az uszoda és napelemes rendszer került kiépítésre.

Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő, valamint a Tófürdő a város üdülőövezetében helyezkedik el. Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő a turisták kedvelt célpontja, a látogatószám dinamikusan emelkedik – az Élményfürdő rész egész évben igénybe vehető, a Parkfürdő rész kizárólag a nyári szezonban tart nyitva.

Szezonális fürdő a Tófürdő is, amelynek teljes körű felújítása 2019. június 15-én fejeződött be. A nyitást követő napokban a látogatószám minden eddigi rekordot megdöntött, volt nap, amikor 2 ezer fő felett voltak kíváncsiak a megújult fürdőre. A felújítás keretén belül megszépültek a kiszolgáló épületek (pénztár, öltöző, vizes blokk), új csúszda került beüzemelésre, zuhanyzók, pihenő terasz került kialakításra, és megújult a zöldfelület is.

A Tófürdőt elsősorban a nyíregyházi, természetes vizek szerelmesei kedvelik, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a júniusi 10 ezer fő feletti látogatószám.

Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő ParkfürdőMezőkövesd
Mint megtudtuk a Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben az nyári szezon nagyon jól kezdődött. A kánikulai melegnek is köszönhetően a tavalyi évet meghaladó látogatószámot regisztrálhattak júniusban.

A gyógyászat terén a nyár nem jelent változást a vendégforgalom szempontjából, egész évben sokan veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Értelemszerűen nyáron megnő a külső strandmedencék – élménymedencék, gyerekpancsolók, hullámmedence – és a csúszdapark iránti érdeklődés.

Zsóry TermálfürdőTiszakécske – Barack Thermal Resort
A közelmúltban nevet váltott fürdőkomplexumban jól indult az idei szezon, hozta, sőt jócskán túl is szárnyalta az elvárt számokat a vendégforgalom. Köszönhető ez a jó időnek és hogy a pünkösdi hosszú hétvége idén júniusra esett. Mindezek mellett a fürdő szezonnyitó hétvégéjén is rengeteg fürdővendéget fogadtak. A jól ismert strandfoci bajnokság is nagy sikernek örvendett, több mint 15 csapat vett részt a rendezvényen.

A szálláshelyek tekintetében szerencsésnek mondhatja magát a Barack Thermal Resort, mert a hosszú hétvégéket, egész évben igen hamar sikerül értékesítenünk. A nyári időszakban pedig náluk is a július és az augusztus a leginkább telített. A hoteljük 50 szobás, továbbá összesen 25 apartmannal rendelkeznek és igen sok törzsvendégük van, akik szeretik a vidéki kisváros, Tiszakécske hangulatát, a folyó parti zöld környezetet és a gyógy- és élményfürdő széles szolgáltatás palettáját.

Tiszakécske Tisza-parti fürdőLipót
A Lipóti Termálfürdőben júniusban a tavalyi évhez képest megnövekedett a forgalom. A fürdő időjárástól való függését pedig jelentősen enyhíti, hogy idén nyáron bővítették a kempingjüket. Júniustól a Lipóti Termál Camping**** 145 parcellával, szociális blokkal, főző- mosó helyiséggel, valamint új bejárati és recepciós részleggel, 5 darab kétágyas vendégszobákkal és egy élelmiszer bolttal bővítette szolgáltatásait.

A kempingbe általában több napra érkeznek a vendégek, ezért ha kedvezőtlen az időjárás, a fürdőzés mellett egyéb programokat is tudnak ajánlani a vendégeknek. Ugyanakkor mivel a Lipóti Termál- és Élményfürdőben az úszómedence kivételével minden medence meleg vizes, ezért a vendégeknek a fürdőzést sem kell kihagyniuk.

Lipót termálfürdőA budapesti fürdők idei szezonjának alakulásáról a jövő héten írunk.